A több mint hat kilométeres, 280 méter szintkülönbségű új létesítmény a versenyzőket, az utánpótlás-nevelést és a kedvtelésből, a testmozgás öröméért kerékpározókat egyaránt szolgálja.
A természetjárás, a túrázás mellett a kerékpározás is egyre népszerűbb a hazai erdőkben. A Pilisi Parkerdő, az ország leglátogatottabb erdőinek kezelőjeként a kerékpárosok igényeit szolgáló létesítményeket is beépítette turisztikai infrastuktúra-rendszerébe a 350 km hosszú Pilis Bike erdei kerékpáros hálózat megnyitásával. A Pilisi Parkerdő, felelős erdőgazdálkodóként, a természetkárosítás és az illegális pályák építésének megelőzése érdekében, olyan speciális helyszínt létesített, amely a hegyikerékpározóknak nyújt professzionális, a sportági követelményeknek teljes mértékben megfelelő edzési, felkészülési és versenylehetőséget az erdei gyalogos és lovas, valamint hobbikerékpáros forgalomtól mentes környezetben.
A Budai-hegység kerékpáros turizmusának kedvelt célpontja, Nagykovácsi határában most átadott, 6,5 km hosszú és 280 m szintkülönbségű olimpiai cross MTB-pálya a Pilis Bike útvonala, valamint a Nagykovácsit és Budapestet összekötő, most elkészült kerékpárút közelében fekszik, így kerékpárral is könnyen megközelíthető. A hazai hegyikerékpár-sport új létesítménye mesterséges akadályokkal tarkított, egynyomos erdei ösvényekből, valamint kétnyomsávos erdei utak kombinációjából áll. A nehezebb, nagyobb technikai tudást igénylő szakaszokon elkerülő nyomvonal is van, amelyet külön jelzéssel láttak el: a profi piros, az amatőr pálya kék jelzést kapott. A beépített technikai elemeket természetes anyagokból – kő, szikla, rönk – építették. A pálya rajt-cél területén egy bővített parkolót, valamint paddal, kerékpártárolóval, szeméttárolóval ellátott szilárd burkolatú területet alakítottak ki a Nagykovácsi Önkormányzat támogatásával. A beruházás 15 millió forintos költségéhez a forrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította a Pilisi Parkerdő Zrt. számára a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közreműködésével.
Az eseményen részt vett Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára, Kiszelné Mohos Katalin, Nagykovácsi polgármestere, valamint Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója.
Egészséges beltéri levegő ablaknyitás nélkül… Igényvezérelt gépi szellőztetéssel energiamegtakarítás mellett érhető el a tiszta, beltéri levegő.