A több diák is lehetőséget kapott arra, hogy térítés nélkül szerezzen segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító engedélyt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottságának támogatásával a 2020/2021-es tanévben is folytatta a „Sulimoped” programot a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A kiválasztott - 14. életévüket betöltött – általános és középiskolás tanulók a program keretében lehetőséget kapnak arra, hogy térítés nélkül szerezzenek segédmotoros-kerékpár vezetésére jogosító engedélyt.
A programban résztvevő gyermekek a napokban elsősegélynyújtási képzésen vettek részt a rendőr-főkapitányság épületében, majd a járműkezelési gyakorlattal és vizsgával folytatódott a program. A diákok előreláthatólag 2021. július végén – augusztus elején kaphatják kézhez vezetői engedélyüket.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.