A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság két személygépkocsival támogatja a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetséget.
Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány 2020. december 7-én két személygépkocsit adott át a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság udvarán a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség képviselőinek. A gépjárműveket Hegedűs Tibor, a Mátraverebélyi Polgárőr Egyesület elnöke, valamint Molnár Balázs, a Bujáki Polgárőr Egyesület elnöke vette át.
A rendőr-főkapitányság vezetője hangsúlyozta, hogy a két szervezet kölcsönösen segíti egymás munkáját, együttműködésük pedig évek óta példaértékű.
A rendőrség számára fontos, hogy a legfőbb stratégiai partnerének munkáját lehetőségei szerint segítse, támogassa, az adományozás ennek szellemében történt. A gépjárművek átadását megtisztelte jelenlétével Borbély Gábor, Buják polgármestere, valamint Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke is, aki a kollégáival köszönetét fejezte ki.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.