Október 30-án elindítja Teátrum Kávéház nevezetű sorozatát a Zenthe Ferenc Színház.
A kávéházi beszélgetéseken rendezőket, dramaturgokat, díszlet- és jelmeztervezőket, drámaírókat, színházigazgatókat, kritikusokat és a színházi szakma jeles képviselőit látja vendégül a teátrum. Az évad első vendége Kis Domonkos Márk, Jászai Mari-díjas színész, rendező, valamint a Déryné Társulat igazgatója lesz, akiről többet megtudhat a színházszerető közönség az est folyamán.
Először vendégszereplőként láthatta a nagyközönség Salgótarjánban, majd rendezőként is bizonyított, hiszen a 2019-ben bemutatott Pillantás a hídról című előadást, majd az idei évad első premierjét, a Tanulmány a nőkről zenés vígjátékot is ő állította színpadra.
Október 30. 17.00 óra, Zenthe Szalon. A belépés díjtalan.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.