A rendőrök idén is több játékos foglalkozással, bűn-és balesetmegelőzési ismeretekkel színesítették a tábort.
2020. június 29-e és július 3-a között rendezte meg az „Iskola rendőre” program nyári táborát a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmeglőzési Bizottsága és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság.
Az 54 fős tábor programjai között a bűn- és baleset-megelőzési témájú ismeretek elsajátítása mellett a felelős állattartás és a csapatépítő tréningek, akadálypályák, sportversenyek is kiemelt szerepet kaptak. A foglalkozások célja a szórakozás és az ismeretszerzés mellett a helyes viselkedésmódra nevelés, és a közlekedési ismeretek bővítése volt.
A gyerekek kipróbálhatták az MH 2 Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred mobil akadálypályáját, ami kúszófolyosóból, billenőpadlóból és varia padlóból ált. A rendőrség kezdeményezésére a felelős állattartás jegyében a táborozók előadást és bemutatót tekinthettek meg a Mancs a Szívben Állatvédő és a Karancs Mentőkutyás alapítványok előadásában. A gyerekek és a szülők több konzerv állateledlet és több, mint 100 kilogramm száraz kutyatápot gyűjtöttek össze, melyet a balesetmegelőzési bizottság tagjai 2020. július 3-án adományoztak oda a Mancs a Szívben Állatvédő Egyesületnek.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.