2020.08.09, Vasárnap

Hirdetés

Kisdiákoknak kínál színházi élményt a salgótarjáni társulat

Kisdiákoknak kínál színházi élményt a salgótarjáni társulat

Zenthe Ferenc Színház

2020.01.09. 12:30

Lázár Ervin nevét viseli az a program, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztérium indított minden általános iskolás számára. A program keretében január 8-án és 9-én három-három előadáson összesen több mint háromezer, harmadik és ötödik évfolyamos kisiskolást látott vendégül mesejátékaival a Zenthe Ferenc Színház.

Hirdetés

A program lényege, hogy a diákok a tanórákon kívül játszva, szórakozva is ismereteket szerezhessenek. Ezt a célt szolgálja a Lázár Ervin Program, amely az összes általános iskolás tanuló számára lehetővé teszi, hogy évente egyszer eljuthasson színházi, tánc- vagy cirkuszi előadásra, őshonos állatok bemutatóhelyeire.

Nógrád megyében a Zenthe Ferenc Színház kapcsolódott a programhoz, amelynek keretében szerdán három telt házas előadáson – 10, 12 és 14 órától – a Furfangos Péter, avagy az egér farkincája című mesét tekinthették meg a diákok, míg csütörtökön A vén diófa titka című zenés mesét tekintik meg az ötödik évfolyamosok, ugyancsak több mint ezerötszázan.

 

AktuálisZenthe Ferenc SzínházLázár Ervin Program