Aktív szerepet vállalt és vállal az egyházasdengelegi Faluvédő Egyesületben, többek között az ő nevéhez is fűződik a Dengelegen Élni Jó! Program elindítása. Zsiga Tamás 2013. január elsejétől vezeti a Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatalát.
Nógrád Megye Önkormányzata Nógrád Megyéért Díját vehette át Zsiga Tamás, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatalának vezetője a Megyenaphoz kapcsolódott ünnepi közgyűlésen.
Amint az a Nógrád Megyei Önkormányzat méltatásában is elhangzott a tizenharmadik alkalommal, ezúttal Bátonyterenyén megrendezett közgyűlésen: a tősgyökeres egyházasdengelegi Zsiga Tamás az aszódi gimnázium után Nyíregyházán végzett mezőgazdasági gépész üzemmérnökként, majd Gödöllőn mérnöktanárnak tanult, illetve Egerben szerzett közoktatási szakértői, illetve informatikai végzettséget. Dolgozott a sziráki Állami Gazdaságnál, a Honvédségnél polgári alkalmazottként, majd vállalkozóként, a rendszerváltáskor független képviselőként bekerült Egyházasdengeleg képviselő-testületébe.
Később az egyházasdengelegi általános iskola igazgatója lett, de tanított Szirákon és Héhalomban is. A tanítás mellett tiszteletdíjas polgármester, illetve a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is volt településén, emellett képviselőként vett részt a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének munkájában is.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.