Hatvan önkéntes vett részt a Margaréta Gyermekotthon javára szervezett jótékonysági akción május 17-én Szátokon.
Az alkalmat a Provident Pénzügyi Zrt. szervezte, a környező régióból érkező kollégák és a támogatott szervezet munkatársai közösen kertészkedtek, festettek, és karbantartási feladatokat végeztek. A Provident idei jótékonysági akcióinak kiemelt szakmai partnere az UNICEF Magyarország volt, akik segítettek gyermekintézményeket választani négy nagyobb, egyenként 60-80 fős önkéntes naphoz, és szervező munkával is hozzájárultak az események sikeréhez.

A Providentnél régi hagyománya van a jótékonysági akcióknak. A cég anyavállalata, az International Personal Finance 2016 óta májust az önkéntesség hónapjaként ünnepli, így ebben az időszakban a tizenegy tagországban összesen több ezer kolléga támogat munkájával és adományaival jó ügyeket. Idén a „Provident Őrangyalok” programsorozatban Magyarországon négy nagyobb akcióval mintegy 300 önkéntes, illetve több száz kisebb megmozdulás révén csaknem ezer Provident munkavállaló segít szociális- és oktatási intézményeket, végez felújítási munkálatokat. A vállalat az önkéntes munka mellett anyagiakkal is támogatja a kiválasztott intézményeket, összesen négymillió forint értékben.
A Provident Őrangyalai korábban is segítették már az intézményt két alkalommal, így az akció közös hagyományokra tekintett vissza. Ezúttal fal- és kerítésfestés, belső dekorációk, bútorjavítás, kerti munkák és parkrendezés került terítékre, egyúttal egy új játszóteret is elkezdtek kialakítani a résztvevők. A gyermekotthon vezetője köszönetét fejezte ki a Providentnek és dolgozóinak, hogy támogatták az intézményt.
Forgó Péter, a Provident Pénzügyi Zrt. kereskedelmi vezetője így nyilatkozott az önkéntes akciót követően: „Kollégáink gyakran támogatnak szociális, egészségügyi és oktatási intézményeket. Ugyanazon helyi közösségekben élnek ők és az ügyfeleink, így hamar értesülnek arról, ha egy ügy segítségre szorul. Büszke vagyok a munkatársaimra, hogy ma is ennyire népes csapattal szolgálhattunk egy nemes célt. Nagyon köszönjük a Margaréta Gyermekotthon dolgozóinak, hogy szeretettel és hasznos feladatokkal fogadták a kollégáinkat.”
2004 óta a magyar Provident dolgozók mintegy 80.000 önkéntes munkaórában több mint 100 helyszínen segítették a rászorulókat olyan intézményekben, melyek többek között fogyatékkal élőket, hátrányos helyzetű gyermekeket, időseket, veszélyeztetett anyákat gondoznak. A Provident Őrangyalok Program az ország egyik legaktívabb társadalmi felelősségvállalás fókuszú kezdeményezése.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.