A Magyar falu programban több mint 2800 falut támogat a kormány. A program célja a vidék népességmegtartó erejének fenntartása, az életminőség javítása és a közszolgáltatások elérhetőségének megteremtése.
Legalább 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden.
Gulyás Gergely kiemelte: a kormány célja, hogy a vidéken, kistelepüléseken élő emberek életminősége a lehető legmagasabb legyen, a közszolgáltatások elérhetősége a legkisebb településeken is lényegesen javuljon.
A helyben maradás a cél
Minden vidékre irányuló fejlesztési forrás a helyben maradást és a megtartást is elősegíti – mondta el a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke, Tab polgármestere. Úgy fogalmazott, többfajta település van Magyarországon, amely különböző problémákkal küzd: elmondása szerint például más-más problémával szembesül egy dél-dunántúli kistelepülés és egy Nógrád megyei falu.
Hangsúlyozta: a Magyar falu program 2800 olyan települést érint, amelynek lakosságszáma ötezer fő alatt van.
Jó felismerés a kormány részéről
A kormány százötvenmilliárdos programjáról Schmidt Jenő azt mondta, ez még csak a kezdet. Bízik benne, hogy ez a keret emelkedni fog, és abban is, hogy a támogatás a további években is elérhető lesz.
A polgármester szerint a kormány jó felismerést tett, és pozitív fejlemény, hogy a falvak támogatását is céljául tűzte ki, ugyanakkor a 150 milliárd forintot országos szinten elosztva a 2800 településre, nem számít nagy összegű támogatásnak. Hangsúlyozta: a térségi szemléletet kell előtérbe helyezni.
Szükség van alapellátásra és szolgáltatásokra
Az alfája és ómegája az elvándorlás megállításának az, hogy legyen helyi szolgáltatás, munkalehetőség, pénzkereset, és ehhez „hozzátapad” a változásokhoz kapcsolódó megfelelő vásárlóerő megléte is – fogalmazott Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke a műsorban.
Manapság látható, hogy rengeteg falu azért kerül az elnéptelenedés sorsára, mert megszűnnek a boltok, nincs ellátás, szolgáltatás – mondta.
forrás: hirado.hu
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.