2024.04.20, Szombat

A katasztrófavédelem átvette a Zöld Hídtól a szemétszállítás irányítását Pest és Nógrád megyében

MTI

2018.10.31. 15:00

A katasztrófavédelem átvette a Zöld Híd kft.-től a szemétszállítás koordinálását 116 Pest és Nógrád megyei településen - mondta el a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Hirdetés

Pogácsás Tibor közölte: a cég munkatársai felvették a munkát, így szerda reggel már a katasztrófavédelem koordinálásával kezdődhetett meg a szemét elszállítása.

A díjak nem emelkednek, továbbra is az eddigi árakon végzik a szolgáltatást - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Gémesi György, Gödöllő polgármestere, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke, "a Zöld Híd vezetője" a nemzeti hulladékgazdálkodási társaságot okolta a kialakult helyzetért, a politikus azt mondta: a "Zöld Híd vezetői" korábban aktív politikai szerepet vállaltak a kormány ellenfeleként, és most pártpolitikai csatává akarják változtatni a szeméthelyzetet.

Korábban a hulladékgazdálkodási cégek kedvük szerint emelték az árakat, aminek a kormány véget vetett a rezsicsökkentés keretében, a fix ár bevezetésével - jelentette ki. Ez természetesen szervezeti és működési racionalizálást kívánt a cégektől; sok cég ezt megtette, ám van, amelyik nem - tette hozzá.

AktuálisNógrád megyeZöld Hídszemétszállítás