2024.10.10, Csütörtök

21-es út: már az új pályán halad a forgalom Tarnál

NIF Zrt.

2018.10.11. 09:21

A négysávosodó főút negyedik szakaszán a Swietelsky, HE-DO és KM alkotta konzorcium megkezdte a régi pálya felújítását.

A 21-es főút Nógrád megyei befejező szakaszairól adott jelentést a beruházó NIF Zrt. A IV. és az V. szakasz egyaránt az ütemtervnek megfelelően halad a Swietelsky Magyarország Kft., a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. kivitelezésében.


Ez történik a 21-es úton

Salgótarján gyorsforgalmi elérhetősége összesen öt szakaszra bontva épül ki 26,1 kilométeren. Ezek közül

  • a Hatvan és Lőrinci közötti (Heves I) részt márciusban;
  • a Szurdokpüspöki és Pásztó (Nógrád II) közöttit;
  • valamint a Pásztó és Mátrafüred (Nógrád III) közöttit egyaránt februárban adták át.

Ugyanakkor a most szóban forgó

  • Tar és Mátraverebély közötti (Nógrád IV szakasz),
  • továbbá Bátonyterenye és Vizslás közötti (Nógrád V. szakasz) térségben

tavaly júniusban indultak el a munkák.


Épülnek Kisterenye aluljárói

A Tar és Mátraverebély közötti térségben (IV. szakasz) a teljes munkaterületen dolgozik a kivitelező. Befejeződtek a szakasz elejétől a rézsűképzési munkák és padkakészítések, valamint a sámsonházi bekötő út utáni szakaszon a bal és jobb pályák pályaszerkezeti rétegeinek építése a tari nagy szikláig, így a forgalom átterelésre került a bal pályára. Ezt követően azonnal megkezdődött a meglévő 21-es főút marása és bontása. A műtárgyak építése is zajlik a teljes szakaszon.

Az V. szakaszt illetően mind külterületen, mind Kisterenye belterületén az új jobb pálya pályaszerkezetének építése zajlik. Ezzel párhuzamosan tovább folytatódik a három belterületi aluljáró jobb oldalának építése. Októberben és novemberben megkezdődik a belterületi járdák építése is.


Forgalmi változás Mátraverebélyen

A NIF Zrt. híréből az is kiderült, hogy Mátraverebély belterületén három héten át útszűkületen keresztül haladhat a forgalom a Vasút úton egy csomópont építési munkái miatt. Az ideiglenes forgalomterelés 2018. október 11-től lép életbe, és várhatóan november elejéig tart majd. A terelések idején a kihelyezett táblák segítenek az eligazodásban.

A 21-es főút kétirányú forgalma nem változik, a haladás kétszer egy sávon folyamatosan biztosítva lesz ebben az időszakban is.

Galéria

Swietelsky Magyarország Kft.Aktuális21-es főútMátraverebélyHe-Do Kft.KM Építő Kft.Tar