2024.04.20, Szombat

Ünnepség Salgótarjánban

mti

2018.03.16. 13:50

Tanulnunk kell a történelmünkből, hogy az elnyomás, a vérontás, a gaztettek ne ismétlődhessenek meg; de az ember, a magyar ember szabadságra szomjazik, mindig a szabadságot vágyta, minden nagy ünnepünk is erről szól - mondta Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere ünnepi beszédében, csütörtökön.

Hirdetés

Fekete Zsolt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére tartott városi ünnepségen felidézte, hogy a mai salgótarjáni középiskolásoknál alig voltak idősebbek azok a fiatalok, akik 170 évvel ezelőtt a Pilvax kávéházból indulva az elnyomó hatalommal szemben Magyarország szabadságáért emeltek szót.
170 évvel később, napjainkban ismét középiskolások, főiskolások mennek az utcára a jövőjüket féltve, a jövőjükért küzdve; figyelni kell rájuk, oda kell figyelni a szavukra, ugyanis értük, nekik építjük Salgótarjánt, értük és nekik kell, hogy épüljön az ország is - tette hozzá.

Salgótarján polgármestere arra is kitért, hogy kinek-kinek mást jelent a szabadság, "egy azonban egészen biztos: a belső szabadsággal szemben a diktatúra tehetetlen". 
Mint kifejtette, ha a külső körülményeinken egymagunk nem is tudunk változtatni, a saját belső szabadságunkat megteremthetjük.
Meg kell teremtenünk lelkünk szabadságát úgy, hogy békét kötünk önmagunkkal és elfogadjuk különbözőségeinket - mondta.
Fekete Zsolt úgy fogalmazott: "nincs vastagabb rablánc annál, mint ami a másságainkból fakadó szitokszavakból jött létre, és nincs sötétebb vakság annál, amit a gyűlölködés mérhetetlensége okoz".

Salgótarjánnak egy választása van, ha sikeres, erős és talpraesett akar lenni, ez pedig a belső szabadság útja - hangsúlyozta, hozzátéve: ez akkor lehetséges, ha képesek vagyunk szembenézni gyengeségeinkkel és büszkén vállaljuk erősségeinket mindnyájan, alázattal, haszonszerzés nélkül, mert ez a város sokkal többet érdemel, és ehhez mindannyian kellünk.
Fekete Zsolt az ünnepségen azt is megfogalmazta, az 1848-as márciusi ifjaknak nem volt választásuk, csak a szabadságharc, de nekünk van: szabadságvágyunk kifejezésének békés és legdemokratikusabb eszköze a választás.
Salgótarján polgármestere a beszédét azzal zárta, válasszunk jól, válasszunk felelősen, válasszunk a lelkünk szabadsága szerint, és - idézte Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét - soha ne feledjük: "habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr".

A Múzeum téren tartott városi ünnepség végén intézmények, szervezetek, önkormányzatok mellett a DK, a Fidesz, a Jobbik, az MSZP és a Magyar Munkáspárt helyi szervezeteinek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit Széchenyi István szobránál.

AktuálisSalgótarjánmárcius 15.