2024.04.18, Csütörtök

Szabályszerűen igényelt költségvetési támogatásokat a Hit Gyülekezete

mti

2018.03.07. 13:38

Az intézmény Salgótarjánban is lát el oktatási-nevelési feladatokat.

Hirdetés

A Hit Gyülekezete, mint intézményfenntartó szabályszerűen igényelte, módosította és számolta el a köznevelési feladatellátásához biztosított költségvetési támogatásokat - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Az ÁSZ a Hit Gyülekezete, mint intézményfenntartó 2014-2016 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzéséről szóló, a hírportálján szerdán közzétett közleménye szerint a felekezet az ellenőrzött időszakban az ország hét megyéjében kilenc köznevelési intézmény fenntartásával és működtetésével vett részt a köznevelési közfeladat ellátásában. Az intézmények Budapesten kívül Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Ajkán, Hajdúsámsonban és Magyon láttak el oktatási-nevelési feladatokat.

 

A Hit Gyülekezete, mint közfeladat-ellátásában részt vevő intézményfenntartó Magyarország éves költségvetéséből támogatásra volt jogosult. A támogatás összege - a Magyar Államkincstár határozatai szerint - 2014-ben 2 milliárd 798,9 millió forint, 2015-ben 2 milliárd 745,1 millió forint, 2016-ban 2 milliárd 894,4 millió forint volt - olvasható.
Az ellenőrzés megállapította, hogy a Hit Gyülekezete a köznevelési közfeladata ellátásának szervezeti és szabályozási kereteit megfelelően kialakította. Beszámolási formája és könyvvezetése megfelelt a jogszabályi előírásoknak.
Az ellenőrzött időszakban a köznevelési közfeladatokhoz kapott költségvetési támogatásokkal kapcsolatos igénylési, módosítási és elszámolási feladatokat szabályszerűen ellátta. A köznevelési feladatokhoz biztosított költségvetési támogatás felhasználásáról naprakész, elkülönített nyilvántartást vezetett.
A fenntartott intézményei alapító okirataiban a jogszabályi előírásoknak megfelelően meghatározta az alapfeladatokat. Jogszabályban előírt fenntartói feladatainak eleget tett, kinevezte az intézmények vezetőit, meghatározta költségvetésüket, a szabályos működésüket biztosító alapdokumentumaikat jóváhagyta - olvasható.

 

Az ÁSZ megállapította, hogy a Magyar Államkincstár által folyósított költségvetési támogatást a Hit Gyülekezete, mint intézményfenntartó a köznevelési feladatokra, az intézmények működésére fordította. Biztosította a köznevelési intézmények működtetésének feltételeit. Továbbá a jogszabályi előírásoknak megfelelően ellenőrizte, értékelte az általa fenntartott köznevelési intézmények tevékenységét.
A Hit Gyülekezete szabályozta a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét, azonban a köznevelési közfeladat ellátásából adódó közérdekű adatok közzététele nem felelt meg a jogszabályban és a belső szabályozásban előírtaknak. Így a köznevelési intézményei működtetéséhez felhasznált közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával a nyilvánosság előtt nem számolt el - írták.

AktuálisSalgótarjánHit Gyülekezete