Azért, mert működik bennünk egyfajta immunitás a változással szemben.
Kegan és Lisa Laskow Lahey harvardi kutatók érdekes választ kínálnak arra, hogy miért olyan nehéz változtatni az életünkön.
Képzeljük el, hogy van egy üvegünk! Egy amolyan klasszikus, keskeny nyakú. Képzeljük el, hogy nagy köveket dobálunk bele, amíg tele nem lesz. Most tegyük fel magunknak a kérdést: valóban tele van az üveg? Nem kell hosszan töprengeni, hogy belássuk, még kisebb kavicsok maroknyi tömege is belefér. Sőt, még homokot, mi több, utolsó körben vizet is tudnánk engedni bele, mire valóban csordultig megtelne. Vajon ha visszafelé haladnánk és elsőként a vizet, a homokot, utána a kisebb kavicsokat helyeznék el, beférnének a nagyobb kavicsok?
Vajon mi a fenti imaginációs gyakorlat konklúziója a célok vonatkozásában? Az, hogyha valóban fontos egy változás, azt „nagy kavicsként”, prioritásként kell kezelni, különben soha nem jutunk el a megvalósításhoz. Ugyanilyen fontos megállapítani: hogy az üveg szájánál nagyobb kavicsot nem tudnák átpréselni, azaz a változási céljaink is legyenek reálisak, különben beletörik az „üvegünk”.
Változás és változtatás
Amikor itt a tavasz, a természet a megszokott frizuraváltással igazolja Hérakleitosz megfigyelését a változás állandóságáról. A világegyetem folyamatos mozgásban van, vagyis a környezetben zajló, a kívülről ható változás konstans. Ezzel szemben az igazi variábilis: a változtatás képessége. A különbség tehát nem csupán három betű. Változásról beszélünk például, amikor az egészségtudatos életmód divatjának megjelenését emlegetjük és változtatásról, amikor valaki fogyókúrába kezd, vagy rendszeres mozgást visz életébe. Változás, amikor a gazdasági válság hatására átalakul a munkaerőpiac, és változtatás, amikor pozíciónkat biztosítva valóban elkezdjük a régóta tervezett nyelvtanulást, vagy egyéb képzést, esetleg idegszálaink kisimítása érdekében stresszcsökkentő technikák elsajátításába fogunk.
A változtatást tehát tekinthetjük úgy, mint azoknak a tudatos, megtervezett reakcióknak az összességét, amelyet a környezet változásaira adunk. Ki ne akarna előrehaladni egy valamilyen szempontból kedvezőbb élethelyzet felé, ne adj isten megőrizni azt, ami éppen jó. Vagyunk jó néhányan, akik meg akarjuk változtatni életünket. De valahogy soha nem sikerül igazán. Mit rontunk el? Amikor olyan elszántak vagyunk, a képességeink is megvannak, hogy egy kitűzött, reális célt megvalósítsunk, de mégsem járunk sikerrel, vajon mi akadályoz minket? Egyáltalán létezik a változáshoz vezető valódi út?
A probléma mély és komplex. Először is nézzük meg, mit mond a pszichológia arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a viselkedésváltozás megtörténjen.
Elég nyitottak vagyunk?
Közhelyesen hangzik, de tény, hogy nem vagyunk egyformák a változásra való nyitottság tekintetében, és ezért genetikánk is felelős. Vannak, akinek biológiai okokból adódóan is elemük a változás, az innováció, könnyebben alkalmazkodnak, és folyton keresik is az újdonságot, ami időnként kockázattal is jár. Ezzel szemben mások inkább a rutinhoz ragaszkodnak, kevésbé szeretik elhagyni a járt utat a járatlanért, ők nehezebben indulnak el a változás ösvényén, erősebb külső nyomásra és belső erőfeszítésre van szükségük.
1. TIPP: Nekik nagy segítség lehet, ha tudatosabban tervezik meg a változtatás útját, és közben arra koncentrálnak, hogy a változtatás nem jelent örök kilépést a komfortzónából, sokkal inkább értelmezhető annak kiterjesztéseként. A szokatlan előbb-utóbb új rutinná alakul. Természetesen az emberek nagy része a két csoport között helyezkedik el, akik különböző helyzetekben egyedi viselkedésmintázatot produkálnak.
Célok megfelelő meghatározása
Mint ahogy a bevezető történetből is kiderül: a célok meghatározása sorsdöntő a változás sikerességében. Ebben is vannak egyéni adottságok, melyek segítik vagy épp nehezítik a változtatás folyamatát. McClelland és Atkinson ismert pszichológus kutatók a teljesítménymotivációval kapcsolatos elméletükben megkülönböztetnek sikerorientált és kudarckerülő attitűdöt. Az előbbi jellegzetessége, hogy a személy reális célokat tűz ki, vagyis elvárásai se nem túl kicsik, se nem túl nagyok. Előbbi unalmat, utóbbi szorongást eredményezne. Ezzel szemben a kudarckerülő attitűd sajátossága, hogy a személy vagy túl alacsony elvárásokat tűz ki maga elé, amelyeknél nincs valódi kockázat, vagy túl nehezeket, melyek elbukásával az irreális elvárás miatt nem él át kudarcot. Ez a valódi fejlődés akadálya lehet.
2. TIPP: A jó változási célok megfogalmazása elengedhetetlen a hatékony megvalósítás tekintetében. Tudatosan gondoljuk végig, hogy célunk mennyire reális, ne legyen se túl nehéz, se túl könnyű megvalósítani azt.
A szándék – és ami mögötte van
A viselkedésváltozás pszichológiájának számos magyarázó modellje létezik, ezek közül az egyik legalapvetőbb Ajzen tervezett cselekvés elmélete, melyet 1991-ben dolgozott ki. Eszerint – leegyszerűsítve – a szándék megléte a viselkedésváltozás legjelentősebb bejóslója. A szándékra pedig különböző faktorok hatnak, melyek befolyásolják azt az energiamennyiséget, melyet a változás megvalósításához mozgósíthatunk.
Az egyik legalapvetőbb faktor a képességek megléte. Hiába van erős motivációnk bizonyos könyvek elolvasására, ha nem tudunk olvasni. Hiába tűzzük ki változási célként azt, hogy amikor csak lesz lehetőségünk, biciklivel közlekedünk, ha nem vagyunk magabiztosak a nyeregben. Nem csupán a képességek megléte, hanem észlelt megléte is döntő lehet a cél sikeres megvalósításában. Aki nagyobb önbizalommal rendelkezik a változáshoz szükséges képességeit illetően, nagyobb valószínűséggel jár sikerrel. Ez egyébként az úgynevezett sikerkör kulcsa is; a cél elérése tovább erősíti az önbizalmat, mely a következő cél megvalósításának nagyobb sikerét valószínűsíti. Tehát a törekvést a változtató elszántsága, magabiztossága de még környezetének hozzáállása is jelentősen befolyásolja.
3. TIPP: Aki változtatást szeretne, annak igazán akarnia kell azt, birtokolnia kell a szükséges képességeket, és lelkesnek kell lennie, de nem csupán neki. A sikerhez a környezet támogatása is döntően fontos. Ideális helyzet, ha nem kell pazarolni a cél eléréséhez szükséges energiát az ellenható társas nyomás leküzdésére is. Tehát vagy kerüljük „ellendrukkereinket”, vagy tudatosítsuk magunkban, és merítsünk erőt abból, ha árral szemben kell úsznunk.
Immúnisak vagyunk a változásra?
David Waldés munkatársai húsz korábbi kutatás eredményeit összegezve megállapították, hogy évente 130 ezer szívbeteg hal meg azért, mert nem váltja ki és nem veszi be azokat a gyógyszereket, amelyekre szüksége lenne. Egy másik felmérésben azt vizsgálták, miként reagálnak szívbeteg páciensek a radikális életmódváltás szükségességére, mely életben maradásuk záloga lehet. Hét betegből egy volt képes a változásra. Meglepő számok, pedig joggal feltételezhetjük, mindannyiukban megvolt az akarat, a szándék a túlélésre. Világos volt számukra az is, mit kell tenniük, képességük is megvolt hozzá. Minden adott volt a változáshoz, mégsem sikerült.
Ahogy David Wald és munkatársai kutatásaiból kiderül az emberek számára nagyon nagy nehézségekkel jár a változtatás, még akkor is, ha az életük függ tőle. Vajon miért? Kegan és Lisa Laskow Lahey harvardi kutatók érdekes választ kínálnak: mert működik bennünk egyfajta immunitás a változással szemben.
Ahogy az immunrendszer a káros hatásoktól védi a szervezetet, a változással szembeni rezisztencia is véd minket az esetleges negatív, felkavaró, a megszokott kerékvágásból kibillentő változásokkal szemben. De ahogyan az immunrendszer is időnként hibát követhet el, és visszadobhat olyan anyagokat, vegyületeket, melyekre szervezetünknek szüksége lehet, a változással szemben is működik egy tudattalan program; nem ismerjük fel, hogy a rezisztenciával valójában magunkat védjük, miközben – a sors iróniájaként – éppen ez jelenti a „fenyegetést” számunkra. A változással szembeni immunitás sokszor a változás ellenében ható, nem evidens feltételezésből fakad, melyek a változáshoz kapcsolódó valamilyen félelmünkből, aggodalmunkból táplálkozik.
Olyan – sokszor tudattalan – hiedelmek ezek, melyek a következő kérdésre rímelnek: mitől tartunk, mi történik, ha sikerrel járunk? Esetleg azokhoz a kollégáinkhoz hasonlítanánk, akiket valójában nem szívelünk? Megváltozna a viszonyunk a körülöttünk élőkkel? Nagyobb felelősség terhét hordanánk, melyre nem vagyunk felkészültek? A rendszeres gyógyszerszedés egyet jelent számunkra a nem kívánt betegidentitással? Számos variáció elképzelhető.
4. TIPP: Ha a régóta gyötörjük magunkat igazi eredmények nélkül, nem árt feltárnunk saját változási „immuntérképünket.” Könnyen lehet, hogy a siker érdekében elsőként rejtett feltételezéseinket kell megváltoztatnunk, vagy akár ezeknek fényében változási célunkat módosítanunk.
Van valódi út a változáshoz?
Van! Ahogy a fentebb leírtak is sugallják, a pszichológia, a változáskutatás is segítséget nyújthat annak felderítéséhez. Fontos, hogy tisztában legyünk vele: a valódi változás sokszor illogikus. A változási célok megvalósítása legkönnyebben akkor lehetséges, ha a dolgok lényegét megértjük. Akkor is, amikor úgy tűnik, minden a helyén van a változáshoz – a pozitív attitűdtől a képességeken át a reális célokig, kiderülhet, ez csak a felszín. Nekünk és másoknak is lehetnek akadályozó feltételezései változásunkkal szemben. Időnként a tévesen kitűzött változási cél is tűnhet reálisnak. Ezekben a helyzetekben a valódi út a feszín alatt rejtőzik. Sokszor pedig az vezet el a változáshoz, ha azt csináljuk, ami elől addig menekültünk. Amikor pedig már a paradoxnak tűnő utat is feltártuk, de még mindig „elbotlunk”, szimplán el kell fogadnunk: a változás még a valódi úton haladva is hosszú folyamat, melynek természetes része a kudarc. De ez már egy másik történet.
forrás: hrpwr.hu