A magyar kultúra napjait rendezik Füleken szerdán és pénteken; az Ismerjük meg egymást! című rendezvénysorozat a kultúra terén keresi a magyarok és szlovákok kapcsolódási pontjait.
Illés Kósik Andrea, a Füleki Városi Művelődési Központ igazgatója elmondta: a magyar kultúra napja alkalmából harmadik éve rendezik a programsorozatot a Csemadok városi alapszervezetével.
A cél olyan lehetőségek keresése a kulturális élet területén, amelyek segítik a Szlovákiában élő magyarok és szlovákok kultúrájának kölcsönös megismerését, rámutatva a közös kapcsolódási pontokra és hasonlóságokra. Ennek jegyében a szervezők mind a gyermekek, mind a felnőttek számára kínálnak programokat, köztük olyat is, mellyel a szlovák közönséget is igyekeznek megszólítani.
Szerdán gyermektáncházba várják a nógrádi régióban működő magyar és szlovák csoportok tagjait. A gyerekek ezúttal magyar táncokat tanulnak, a talpalávalót a Dobroda zenekar húzza, táncoktatókról pedig a füleki Rakonca Néptáncegyüttes gondoskodik.
Pénteken délután Himnuszaink címmel tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési központ színháztermében a Csemadok Füleki Alapszervezete ünnepi műsorát. A műsorban László Attila énekes, valamint helyi művészeti csoportok és előadók lépnek fel, köztük a II. Koháry István Alapiskola diákjai, a Galáris Énekegyüttes, a Melódia Női Kar, a Pro Kultúra Férfikar, versmondók és énekesek.
A rendezvény keretén belül adják át a Nógrád Közművelődéséért Díjat, melyet szintén a magyar kultúra napja alkalmából ítélnek oda minden évben a nógrádi régióban működő kulturális csoportok vagy egyének munkájának elismeréseként.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.