2024.03.28, Csütörtök
3 millió forintot kaptak a nógrádi ovisok
Becsó Zsolt országgyűlési képviselő facebook

3 millió forintot kaptak a nógrádi ovisok

ELMŰ-ÉMÁSZ

2017.12.09. 12:32

A karácsonyt megelőző időszakban az ELMŰ-ÉMÁSZ idén is jelentős adományokkal és nagyszabású jótékonysági programsorozattal támogatja a gyermekeket és a rászorulókat. Ezúttal is kiemelt figyelmet fordítanak a rászoruló, de tehetséges gyermekekre, fiatalokra, és elsősorban azoknak az intézményeknek nyújtanak támogatást, amelyek küldetésüknek tekintik a tehetséggondozást.

Hirdetés

A tehetség nagy érték, melynek gondozása társadalmi és gazdasági szempontból is óriási jelentőségű. Az adottságok fejlődését segíteni kell, melyre a családok mellett az oktatási intézményeknek is lehetőséget kell nyújtaniuk. Az iskolák egyre nagyobb számban vállalják fel a tehetséges gyermekek fejlesztésének feladatát, ami esélyt ad azon gyermekek számára is, akik a családi környezetben nem kapnak meg minden feltételt a fejlődésükhöz.

E lehetőség megteremtésében az ELMŰ-ÉMÁSZ azzal a céllal segíti az oktatási intézményeket, hogy minél több gyermek válhasson képességei fejlesztése révén sikeres emberré.

A jótékonysági rendezvények sora december 5-én Miskolcon kezdődött, ahol Koncz László, az ELMŰ-ÉMÁSZ igazgatósági tagja 3 millió forint értékben adott át jelképesen pénzadományt 7 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, tehetségfejlesztéssel foglalkozó intézmény vezetőjének. A rendezvényen beszédet mondott Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő. Ezen a napon az avasi Szilvás Úti Óvodában ajándékok átadására is sor került az óvodások számára, melyeket az elmúlt évek hagyományának megfelelően a Társaságcsoport vezetői egyenként, személyre szólóan vásároltak. Ezen a napon szintén Miskolcon egy használt gépjárművet is adományoztak a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára.

Franz Retzer, igazgatósági tag december 7-én Salgótarjánban Nógrád megyei óvodák vezetőinek adott át jelképesen összesen 3 millió forintot, melyből játék-, ajándék- és eszközcsomagok vásárlására került sor 58 óvoda részére. Az eseményen részt vett Becsó Zsolt országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Ezután Horváth Krisztina, igazgatósági tag december 8-án Gyöngyösön tartandó ünnepség keretében összesen 3 millió forint összegű pénzadományt adott át Heves megyei, tehetségfejlesztéssel és készségfejlesztéssel foglalkozó szervezeteknek. A rendezvény résztvevői között volt Seszták Attila, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Horváth László, országgyűlési képviselő is.

 

A jótékonysági akciósorozat december 20-án Csepelen zárul, ahol Marie-Theres Thiell asszony, az ELMŰ-ÉMÁSZ Női Fórumának tagjaival, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben meleg ételt és szaloncukrot fog osztani hajléktalanok számára.

AktuálisSalgótarjánElmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt.jótékonysági programsorozat