A somoskői fiatal művész alkotásait többnyire bronzból és kőből készítette. Köztéri szobrai állnak Nógrád megye több településén, így Pásztón, Nagylócon és Ludányhalásziban is.
Megrendüléssel értesültünk arról, hogy életének 26. évében a közelmúltban, tragikus hirtelenséggel elhunyt Bobály Dávid szobrászművész.
Bobály Dávid 1990-ben született Salgótarjánban. Középiskolai tanulmányait a Madách Imre Gimnáziumban, majd a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, ahol szobrász szakképesítést kapott. 2010-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, szobrászművészként szerzett diplomát. Az egyetemen Farkas Ádám és Mihály Gábor szobrászművészek irányítása mellett tanult, de igazi mesterének édesapját, a nemrégiben elhunyt Bobály Attilát tekintette.
Budapesten részt vett a Kossuth Lajos téri bronzszobrok restaurálásában. Salgótarjánban, szobrász-restaurátor testvérével közösen, végezték el a „Magyar feltámadás barlang” rekonstrukcióját.
Bobály Dávid nagy ívűnek ígérkező művészi pályáját törte derékba tragikusan fiatalon bekövetkezett halála. Az ifjú szobrászművészt 2017. augusztus 25-én, 18 órakor helyezik örök nyugalomra a nógrádszakáli temetőben.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.