2024.10.12, Szombat

Hagyományőrző fesztivál Ipolyszécsénykén

felvidek.ma

2017.07.25. 09:12

Az Üzen a múlt… elnevezésű hagyományőrző fesztiválra idén július 22-én került sor a hajdani Lipthay-kastély területén.

A Csemadok Ipolyszécsénykei Alapszervezete és a helyi önkormányzat már évek óta közösen szervezi meg a falu egyik legmeghatározóbb kulturális rendezvényét.

Az Ipolyszécsénykére látogatók kulturális, gasztronómiai, ismeretterjesztő és a kisebbek pedig kézműves foglalkozásokon, sportos-játékos elfoglaltságokon vehettek részt a napos délutánon. A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya által szervezett Körtéfa kézműves és néptáncos tábor fiataljai is bemutatták az egy hét során megszerzett tudást, valamint a Nógrád megyei együttes, az Iglice Táncegyüttes is a színpadra lépett. A tánc és az ének mellett a Paramisi Társulat előadásában vidám hangulatú székely népmesét is láthatott a közönség: A macska és az egér barátsága címmel.

A fesztiválon több kiállítást is megtekinthettek a jelenlévők. A Körtéfa Kézműves Nyári Tábor fiataljai által készített alkotásokból egy rögtönzött, fotódokumentációval kiegészített kiállítás, e mellett az 1980-as években sikeres és a mai napig elismert zenekar, a Qaliton zenekarról készült fotókiállítás is megtalálható volt a színpad közelében. A kultúrház nagytermében pedig Rákosi Ernő festőművész grafikáiból készült összeállítás mellett Szent Lászlót ábrázoló freskó- és oltárképekről készült fotóválogatás várta az érdeklődőket.

forrás: felvidek.ma

AktuálisIpolyszécsénykeHagyományőrző fesztivál