2024.04.19, Péntek

Egyedi akadályok és csodás környezet

nogradsport.wordpress.com

2017.06.13. 10:57

A tavalyi, hagyományteremtő versennyel ellentétben ezúttal a Salgói vár és Eresztvény közötti terep adott otthont a másodízben lebonyolított Tarján Acél Futamnak. A több mint kétszáz indulóra egyedi, teljes erőbedobásra ösztönző akadályok és gyönyörű környék várt.

Hirdetés

A résztvevők közül sokan rendszeres résztvevői a hazai és nemzetközi akadályfutásoknak. A helybeliek mellett többek között Mezőkövesdről, Gyöngyösről, Szécsényből, Budapestről, Szabadbattyánról, Polgárdiról is érkeztek versenyzők.

Az új helyszín átláthatóbbá tette a pályát, a szurkolók, családtagok több helyszínen is szoríthattak a versenyzőkért.

 

A hosszas tervezéssel előkészített rendezvényt Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere, valamint Kovácsné Szeles Enikő, a rendező eddzENIway sport klub vezetője nyitotta meg. Egy közös bemelegítést követően a legkisebbek indulhattak egy könnyített pályára. A mezőny eleje egy kereszteződésnél rossz utat választott, így ők a felnőtt pályába is belekóstolhattak, a szervezők természetes külön értékelték őket.

 

Ezután a felnőtteken volt a sor, akikre a közel 8 kilométeres, szintekkel teli pályán 33 nehezítő körülmény várt. Ezek során többek között kúszni, mászni, dobni és memorizálni is kellett, a sárban dagonyázóknak minden testrészüket meg kellett mozgatniuk a célért. A leggyorsabb – a kategóriában az ország egyik legjobbjának számító – a gyöngyösi származású Tóth Ádám volt, aki tájfutásban szerezte az alapokat, az utóbbi években azonban már ebben a műfajban bizonyít. A hölgyeknél a helyiek brillíroztak, hiszen az eddzENIway büszkeségei állhattak dobogóra, közülük is Gérecz Petra volt a leggyorsabb.

 

Az utolsó kategóriában, egyenkénti indítással összesen 12 csapat vágott neki a pályának, a legkisebb négy, a legnagyobb nyolc főből állt.

A tűzoltóslagos zuhanyzást követően aztán az eredményhirdetés és a különdíjak átadása zárta az idei TAF-ot, melyet ezúttal is színes kísérőprogramok is kísértek.

 

– Fantasztikus érzés volt hallani a rutinosabb versenyzőktől, hogy ez a pálya jobban tetszett nekik, mint sok másik. Köszönetet szeretnék mondani a mindenre elszánt szervezőbrigádnak, akiknek szívügyük ez a verseny – értékelt Szeles Enikő.

Ahogy a szervezőket ismerjük, jövőre még keményebb és még különlegesebb akadályok várják majd azokat, akik szeretik feszegetni saját határaikat.

 

A dobogósok eredményei.

Egyéni. Férfiak: 1. Tóth Ádám 44:05 perc, 2. Chikán István 54:44, 3. Lengyel Csaba 57:27. Nők: 1. Gérecz Petra 1;06 óra, 2. Szabó Evelin 1;10, 3. Komka Zsuzsa 1;17.

Csapatok: 1. Fegyelmező Racelek 1;08 óra, 2. Zsiványok 1;10, 3. Browniek 1;17.

Gyermek futamok. Fiúk. Rövidebb táv: 1. Czene Bence, 2. Kovács Botond, 3. Kovács Bendegúz. Hosszabb táv: 1. Mócsány Dominik, 2. Fekete Bálint, 3. Rados Bende. Lányok: 1. Tóth Enikő, 2. Lantos Luca, 3. Szokács Dorka.

Különdíjasok: Darnyik Márk (a felnőtt pálya legfiatalabb teljesítője), Tamási Gábor (kétszeres teljesítésért)

Galéria

AktuálisSalgói várEresztvényTarján Acél FutameddzENIway