2024.03.28, Csütörtök

Megéri a megelőzés, szelídül a bárányhimlő

eletforma.hu

2017.04.02. 11:29

Magyarországon már több város indított bárányhimlő-megelőzési programot, például Hódmezővásárhely, Kaposvár, Eger, Miskolc és Salgótarján. A betegséget nem lehet felszámolni, ha csak a serdülők és a rizikócsoportok kapják meg a védőoltást, ehhez általános oltási programra van szükség. Ennek eredményeképpen akár 90%-kal is csökkenhet a fertőzöttek száma, így a kapcsolódó egészségügyi kiadások is a töredékükre esnek vissza.

Hirdetés

 

Összesen 38 ezer bárányhimlős megbetegedést jelentettek tavaly Magyarországon, ami némileg alatta marad a 2015-ös év adatának, amikor is több mint 41 ezer embert döntött ágynak a betegség. A szezonalitáson túl, a kedvezőbb statisztika hátterében állhat az is, hogy egyre több város dönt az oltási program finanszírozásáról és ez többéves távlatban már ezres nagyságrendben kímél meg gyermekeket a kellemetlen és korántsem veszélytelen betegségtől. A bárányhimlő elleni kampányoltás ugyanis áttörést hozott: azokban a városokban, ahol bevezették, nagymértékben csökken a fertőzöttek száma!

 

Hódmezővásárhelyen, mely a megyei jogú városok közül 2015-ben elsőként indított átfogó védőoltási programot a bárányhimlő ellen, drasztikusan lezuhant a bejelentett fertőzések száma. Az elmúlt években 100-300 között alakult bejelentett esetszám, kiugró értéket mutatva 2013-ban, amikor 301 megbetegedést regisztráltak. A védőoltási program gyors eredményt hozott: tavaly november 15-ig mindössze 41 megbetegedést jelentettek a városban.

 

Hódmezővásárhely példáját követve tavaly Kaposvár, Eger, legutóbb pedig Miskolc és Salgótarján városa döntött bárányhimlő elleni támogatott védőoltási programról. Törökbálinton, Százhalombattán és Jászberényben térítésmentesen juthatnak hozzá a szülők a védőoltáshoz.

AktuálisSalgótarjánvédőoltásbárányhimlő