2017. április 12-én átadták a Március hónap Nógrád megyei fotója elismerést.
Egy hektáron csaptak fel a lángok március utolsó napján Nógrádmegyerben, a Petőfi út közelében. A tűzesethez a szécsényi katasztrófavédelmi őrs tűzoltói vonultak, akik puttonyfecskendőkkel és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet.
Erről a káresetről készítette el a hónap leglátványosabb fotóját Pusztai Máté tűzoltó főtörzsőrmester, a szécsényi katasztrófavédelmi őrs beosztott tűzoltója. A „Március hónap Nógrád megyei fotójáért” járó elismerő oklevelet Seres Tibor tűzoltó ezredes, megyei igazgatótól vehette át április 12-én a főtörzsőrmester Szécsényben. A látványos fotó az év tizenkét hónapjában megválasztott megyei fotókból álló jövő évi naptárba is bekerül majd.
Forrás: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.