2024.10.12, Szombat

Szó Gellért is zsűrizi az idei országtortákat

turizmus.com

2017.03.28. 09:17

Kiválasztotta és kihirdette a zsűri a XI. Magyarország Tortája és Cukormentes Tortája versenybe jutott öt-öt döntőst, ezeket mutatta be március 27-én a Zila cukrászdában az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Szövetsége.

A zsűri szerint a cukrászok jól bántak a hagyományos ízekkel, de a különleges ízkombinációk kaptak esélyt a döntőre. A zsűribe meghívták Szó Gellértet, aki kétszer egymás után a verseny győztese lett, és Sárközi Ákost is. A Michelin-csillagos Borkonyha séfje elmondta, hogy számára is meglepő ízekkel, fűszerekkel, például zsályával találkozott. Sok céklát használtak a cukrászok, de találkoztak paradicsomos, szarvasgombaolajos ízesítéssel is.

A most kiválasztott torták készítőinek a zsűritagok még felajánlják segítségüket, amit nem kötelező elfogadni, mielőtt a döntőre a végső tortaváltozatot elkészítik. Mindkét, párhuzamosan dolgozó zsűriben vannak dietetikusok, és cukrászok is.

 

A Magyarország Tortája verseny döntősei: Balatoni Habos Mogyoró  (Horváth Cukrászda, Budapest), Szent Erzsébet (Hisztéria Cukrászda, Budapest),  Zalai Gesztenyés Fátyolfelhő (Nándori Cukrászda, Budapest),  Fertődi Fekete (Frer Cukrászda, Budapest) és Ingyom-Bingyom  (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár). Ezeket a tortákat 29 pályamű közül választották ki.

 

A Magyarország Cukormentes Tortája címért versenyez: Homok arany (Horváth Cukrászda), Kócos Kajszi (Édességlabor), Málnás zöldségtorta (Frer Cukrászda), Pöttyös Panni (Zazzi Cukrászda) és a Túrós kolibri (Édes-Gyömbér Cukrászda).

 

A tortákat a korábbi évek gyakorlata szerint összetett szempontrendszer alapján, anonim módon értékelte a zsűri, a névtelenséget most oldották fel. A bírálatnál az íz, a látvány, az összetétel, az újszerűség, a cukormentes tortáknál pedig a szénhidrát-  és a kalóriaérték volt a legfontosabb szempont. A 2017-es év győztesét nyár elején hirdeti ki a zsűri, a nagyközönség pedig augusztus elején ismerheti meg, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja először. Ezt követően az ország számos cukrászdája árusítja majd.

AktuálisSzó GellértMagyarország Tortája és Cukormentes Tortája