2024.04.18, Csütörtök

Az új kódexek alkalmazására készülnek a bíróságok

mti

2017.02.28. 12:48

A bírák munkájának alapvető eszköze a 2018-ban hatályba lépő három új kódex, ezért az Országos Bírósági Hivatal idei fő célja ezen kódexek hatékony oktatása.

Hirdetés

Gyarmathy Judit, az OBH elnökhelyettese a Nógrád megyei összbírói értekezlet előtt tartott sajtótájékoztatón jelezte: 2018. január elsején hatályba lép a polgári perrendtartás és a közigazgatási perrendtartás kódexe, és jövő év júliusában várható a büntetőeljárási kódex hatályba lépése.


A bíróságokon a befejezett ügyek száma meghaladja az érkezőkét, ami megakadályozza az ügyhátralék felhalmozódását. Nagyon fontos cél, hogy ezek az adatok az új kódexek alkalmazása után se romoljanak.


Az OBH elnökhelyettese elmondta: elismert bírák bevonásával mindhárom területre készítenek elektronikusan elérhető segédletet, amely nem csak egyszerű jogszabály-magyarázat lesz. Tantermi oktatást is szerveznek, hang- és videófájlokat is készítenek, hogy megkönnyítsék a felkészülést.

 

Gerber Tamás, a központi igazgatás felügyeletéért felelős Országos Bírói Tanács tagja azt mondta: a Balassagyarmati Törvényszék 2016-ban mind az ítélkezésben, mind a nem szorosan az ítélkezéshez kapcsolódó, de az OBH elnökének stratégiai célkitűzését megvalósító programokban (mint a szolgáltató vagy a nyitott bíróság program) kiemelkedő eredményeket tudott elérni.


Benkó Anna, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: 2016-ban is jól teljesítettek a Nógrád megyei bírák, minden ítélkezési szinten és minden ügyszakban nőtt az egy éven belül befejezett ügyek aránya; a járásbíróságokon az ügyek 91 százaléka egy éven belül befejeződött.
Az elhúzódó, két éven túli ügyek számát 2016 március végére, egy év alatt 43,59 százalékkal csökkentették, ami országosan is jelentős eredmény.
Benkó Anna szólt arról is, hogy egyre nagyobb mértékű az elektronikus ügyintézés, a Balassagyarmati Törvényszékhez 454 elektronikus polgári, közigazgatási, munkaügyi per kezdődött 2016-ban.

AktuálisNógrád megyeBalassagyarmati TörvényszékOrszágos Bírósági Hivatalkódex