2020.09.19, Szombat

Hirdetés

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Salgótarjánban

salgotarjan.hu

2017.02.26. 06:00

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak koszorúzási megemlékezést Salgótarjánban. A December 8. téren lévő emlékműnél Dániel Zoltán alpolgármester mondott ünnepi beszédét a város nevében és a Bolyai János Gimnázium diákjai adtak elő műsort.

Hirdetés

 

Az alpolgármester beszédében az áldozatok emléke mellett a szabadságról, a demokráciáról és az ezen értékeket folyamatosan fenyegető veszélyekről is megfogalmazta gondolatait:

“Tapasztaltam és megtanultam, hogy a zsarnokság a szabad gondolat erejét mindig csak ürügyként használja, valójában nincs köze se a szolidáris közösséghez, se a jövőhöz. Embertelen, amelynek helyét nem a politikai jobb vagy bal oldalon határozhatjuk meg, hanem kizárólag a szabadság ellenében. A zsarnoki rendszerek áldozataira úgy tudunk a legméltóbban emlékezni, ha szembeszállunk minden olyan törekvéssel, amely emberi sorsokat és életeket, szabadságot és demokráciát áldoz fel egy eszme oltárán.”

 

Az ünnepség végén az önkormányzat, a politikai pártok képviselői, a városi szervezetek, közösségek és civil megemlékezők helyezték el az emlékezés virágait az áldozatok emlékművénél.

 

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata szerint Magyarországon február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

AktuálisSalgótarjánKommunizmuskommunizmus áldozatainak emléknapja