2024.03.29, Péntek

A saját munkahelyéről lopott gépek eladásából próbált pénzhez jutni

mti

2016.12.10. 17:41

Egy 30 éves és egy 38 éves Nógrád megyei férfi, az egyikük munkahelyéről ellopott gépek internetes eladásából igyekezett pénzt szerezni. A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt ellenük.

Hirdetés

Bóna Gyula elmondta: az egyik vádlott évek óta egy salgótarjáni gyárban dolgozott már, amikor idén tavasszal pénzszűkébe került. Mivel könnyen hozzáférhetett különböző szerszámokhoz, valamint azt tapasztalta, hogy a portán sosem vizsgálják át a ruházatát és a táskáját, elhatározta, hogy ellop néhány kisgépet.

Ekkoriban ismerkedett meg a másik vádlottal, aki biztosította, hogy megvásárolja tőle a lopott holmit.

Májusban az elsőrendű vádlott összesen tizenöt mérőórát, hat csiszológépet és egy precíziós nagyítót vitt ki a hátizsákjában az üzemből. A kisgépeket - jóval áron alul - rögtön továbbadta a másik vádlottnak, aki azokat egy portálon meghirdette, és néhányat sikerült is gyorsan értékesítenie.

Időközben a gyár egyik alkalmazottja felfigyelt a hirdetésre, és meg akart bizonyosodjon arról, hogy a gyárból származó gépeket árulják-e. Ezért jelentkezett a hirdetésre, majd néhány eszközt meg is vásárolt. A cég a gyári számok alapján azonosítani tudta a kisgépeket és feljelentést tett.

A vádlottak 645 ezer forint kárt okoztak a gyárnak, ebből 390 ezer térült meg.

A főügyész közölte: a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség az elsőrendű vádlott ellen nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette, társa ellen pedig nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat. A büntetlen előéletű vádlottakra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a kár és a bűnügyi költségek megtérítését indítványozták.

AktuálismunkahelybűncselekményNógrád Megyei Főügyészséginternetes eladás