2024.03.28, Csütörtök
Segítsen, és mentsen meg három életet!

Segítsen, és mentsen meg három életet!

nograd.katasztrofavedelem.hu

2016.10.11. 14:10

A természeti katasztrófák csökkentésének világnapja alkalmából véradó napot tart a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete október 12-én Salgótarjánban.

Hirdetés

Október második szerdája a Természeti katasztrófák csökkentésének világnapja. Az emléknapot 1987-ben hozta létre az ENSZ azzal a céllal, hogy világszerte egy napon emlékezzünk meg azokról az emberekről, akik természeti katasztrófákban vesztették az életüket. Hazánkban ezen a világnapon 1999. óta tartanak megemlékezéseket.

 

A hivatalos ünnepségen túl úgy emlékeznek meg az Igazgatóság azokról a férfiakról, nőkről és gyermekekről, akik a katasztrófák áldozataivá váltak szerte a világon, hogy a korábbi évek hagyományait követve, a Magyar Vöröskereszttel közösen véradást tartanak. A salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltségen október 12-én, szerdán reggel 9 és délután 1 óra között várják az ilyen formában segíteni vágyókat. A véradásra hivatásos tűzoltók, az igazgatóság közalkalmazotti és közfoglalkoztatotti állományán kívül várnak minden kedves családtagot, barátot, ismerős és ismeretlen segíteni vágyó állampolgárt.

 

A véradásra feltétlenül magukkal kell vinni személyi igazolványukat, lakcím- és TAJ kártyájukat, továbbá nagyon fontos, hogy a véradást megelőzően fogyasszanak bőségesen folyadékot és étkezzenek a megszokott módon. Véradásra jelentkezhet bárki, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kilogrammot.

 

A véradás nagyon fontos, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre a műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez.

Egyetlen véradással már három életet menthet meg a véradó, továbbá a véradó számára is hasznos, az egészséget szolgálja.

Az összefogás mellett a rendezvény célja, hogy a véradás fontosságára felhívják a figyelmet, hiszen váratlan, tömeges méretű katasztrófa esetén a megfelelő mennyiségű vér jelenléte emberéleteket menthet.

 

Pontos helyszín:

Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség (október 12. 9:00-13:00)

3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1.

AktuálisMagyar VöröskeresztNógrád Megyei Katasztrófavédelemvéradás