2020.09.19, Szombat

Hirdetés

Közel százharminc ember életét mentették meg
jasz.katasztrofavedelem.hu

Közel százharminc ember életét mentették meg

nograd.katasztrofavedelem.hu

2016.10.13. 15:03

A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából tartott október 12-én ünnepi megemlékezést a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, emellett véradást is szerveztek.

Hirdetés

A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az ENSZ 1987-ben azért jelölte ki, hogy az emberek minden évben megemlékezzenek a természeti katasztrófákról, azok áldozatairól. Emellett a katasztrófák okaira is fel kívánják hívni a figyelmet, arra, hogy a legtöbb ilyen esemény emberi behatás közvetett vagy közvetlen következménye, ily módon nagy részük elkerülhető, de legalábbis előre jelezhető lenne. Magyarországon a világnapot 1999 óta tartják számon.

 

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon tegnap délelőtt megtartott ünnepségen beszédet Angyal Esztertűzoltó főhadnagy, az igazgatóság szóvivője mondott. A főhadnagy beszélt mindazokról a pusztító és kivédhetetlen természeti katasztrófákról, amik az elmúlt években érték a Földet – így az árvizekről, aszályokról, földrengésekről, erdőtüzekről, vulkánkitörésekről, tornádókról, hurrikánokról, földcsuszamlásokról. Mint mondta, a katasztrófavédelem feladata ilyen esetekben elsősorban az, hogy a bajt megelőzze, ha pedig már bekövetkezett az esemény, akkor minél hatékonyabban avatkozzon be, tegye meg a szükséges lakosságvédelmi intézkedéseket, majd ezt követi a helyreállítás fázisa.

 

Az ünnepi beszédet követően Berecz György tűzoltó ezredes, az igazgatóság vezetője osztotta meg gondolatait az igazgatóság állományával. Az ezredes hangsúlyozta a természeti katasztrófák elleni védekezésre való felkészülés fontosságát, majd az elmúlt években történt eseményeknél való helytállást méltatta. Példaértékűnek nevezte azt az összetartást, ami a Nógrád megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat, önkéntes mentőszervezetek tagjait jellemzi. Külön kiemelte a 2013-as Dunai árvíz során tanúsított helytállást, amikor Magyarország egy emberként fogott össze a természet fékezhetetlen ereje ellen. Következő aktuális feladatként a téli rendkívüli időjárásra való felkészülést emelte ki, amely Nógrád megyében már megkezdődött.

 

Egy-egy természeti csapás, hasonlóan egy tűzesethez vagy műszaki mentéshez személyi sérüléssel járhat együtt. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a tűzoltói életmentésen túl például vérrel segítsünk embertársainkon. A tűzoltók számára az ilyen jellegű életmentés is rendkívül fontos, Nógrád megye hivatásos és önkéntes tűzoltói, valamint a megyei mentőszervezetek tagjai rendszeres véradók. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Vöröskereszt ezen a világnapon hosszú évek óta rendszeresen országos szintű véradást tart, s így emlékezik a katasztrófák áldozatairól.

 

A véréradásba a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is bekapcsolódott a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetével közösen, így Balassagyarmaton kedden délelőtt, Salgótarjánban pedig szerda reggel kilenc és délután egy óra között várták azokat a véradókat, akik megfeleltek a feltételeknek és a véradás előtti kötelező orvosi vizsgálat során nem találtak kizáró okot. Véradó bárki lehet, aki egészségesnek érzi magát, de 18 év alattiak és a 65 év felettiek már nem adhatnak vért. Természetesen vannak kizáró, illetve „halasztó” okok is, így például füllyukasztás, tetoválás, kisebb műtétek után három hónapot, nagyobb operációt követően fél-egy évet várni kell, de azt is figyelembe veszik az előzetes szűrésnél, hogy járt-e a jelentkező a közelmúltban külföldön, és ha igen, merre, a kitöltendő kérdőívben rákérdeznek egy sor betegségre, szokásra is. Balassagyarmaton a rétsági, a berceli és a szécsényi katasztrófavédelmi őrsök, valamint az Érsekvadkerti Önkéntes Tűzoltó Egyesület és az Ipoly-völgyi Különleges Mentők vettek részt a véradásban, Salgótarjánban a helyi és a pásztói hivatásos tűzoltó-parancsnokság, valamint a bátonyterenyei katasztrófavédelmi őrs állománya, valamint a Karancs Speciális Mentőszolgálat és a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek vérükkel. A véradásra ötvenhatan jelentkeztek, végül negyvenhárman kaptak szabad utat, ők összesen 129 emberi életen segítettek, hiszen egy véradással három ember életét menthetik meg.