2024.04.17, Szerda

Magyar régészek nemzetközi sikert értek el

zoom.hu

2017.10.07. 08:18

Zandler Krisztián, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum régésze szelvénypreparálást végez az úgynevezett Szeleta, vagy Szeletien kultúra nyíltszíni lelőhelyének tervásatásán a Nógrád megyei Szécsénke közelében fekvő Kis-Ferenc-hegyen 2016. október 25-én. 

Hirdetés

A magyar Salisbury Kft. nyerte meg az osztrák állami autópálya-építtető és üzemeltető ASFINAG régészeti tenderét. A kiírás összesen négy lelőhelyre, illetve feltételezett lelőhelyre vonatkozik. A Bécs-Brno között épülő A5-ös autópálya az osztrák fővárost fogja összekötni a cseh határral, csehországi meghosszabbítása az R25-ös autóút lesz.

A magyar szakemberek az építkezés harmadik ütemébe, a 9 kilométer hosszú, Poysbrunntól az osztrák államhatárig épülő szakasz munkálataiba kapcsolódhatnak be. A régészek fő fókusza Drasenhofen település térségére koncentrálódik: két lelőhelyen mintegy 20 ezer négyzetméteren végeznek majd feltárást. Emellett másik két területen – összesen mintegy 55 ezer négyzetméteren – régészeti megfigyelés és megelőző feltárás lesz a magyar cég feladata. A munkálatokban tucatnyi régész és szakember vesz részt – mindannyian a Salisbury Kft. munkatársai.

„Az osztrák régészeti előírásoknak megfelelően 2016 novemberében és decemberében a területen már végeztek próbafeltárást. A legérdekesebb előkerült lelet akkor egy mammutagyar volt. Ebből, illetve a környezetében talált további leletek alapján valószínűsíthető, hogy a felső-paleolitikum vadászainak hagyatékát fogjuk feltárni” – mondta Hoffmann József, a Salisbury Kft. ügyvezetője.

forrás: zoom.hu

AktuálisrégészDornyay Béla MúzeumSalisbury Kft.