2024.04.19, Péntek

Egyetemi beiskolázási napot rendeztek

salgotarjan.hu

2017.02.03. 15:23

A szeptemberben kezdődő műszaki felsőoktatási szakképzés keretében műszaki mérnökasszisztens szakon tanulhatnak a leendő hallgatók, melynek specializációi a gépészet, az elektrotechnika-elektronika, a könnyűipar, a nyomdaipar, és a környezetvédelem-vízgazdálkodás. A képzési idő 4 félév: 3 félév elmélet, 1 félév gyakorlat a helyi vállalkozásoknál.

Hirdetés

Mint ismert, az Óbudai Egyetem 2017 szeptemberében kezdi meg salgótarjáni kihelyezett képzését, melynek indításáról 2016 júniusában kötöttek megállapodást Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatával.

Az Óbudai Egyetem által a városházán rendezett fórumon – melyen mintegy 50 érdeklődő középiskolás diák vett részt – Fekete Zsolt polgármester köszöntötte a megjelent fiatalokat, pedagógusaikat és az egyetem képviselőit, köztük Réger Mihály rektort. A városvezető beszédében mérföldkőnek nevezte az eseményt, hangsúlyozva, hogy Salgótarján elemi érdeke a felsőoktatási intézmény indítása, mely segítheti a szakképzett fiatalok városban maradását.

A tájékoztatón részt vettek azon cégek képviselői is, amelyek együttműködést vállaltak a képzésben az Óbudai Egyetemmel. A program zárásaként öt vállalkozás – Axamo Ruházati Kft., Mitsuba Kft, Presto Lady Harisnyagyártó Kft, Trigon Elektronica Fejlesztő és Szolgáltató Kft, Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Rt. – képviselői írták alá az együttműködési megállapodást az egyetemmel.

Korábban hét céggel már megtörtént az együttműködés rögzítése. Az együttműködési megállapodás lényege, hogy a salgótarjáni képzésben résztvevő hallgatók gyakorlatukat az együttműködő helyi vállalkozásoknál folytatják, akik a diplomaszerzést követően a frissdiplomások foglalkoztatását biztosítják.

AktuálisSalgótarjánÓbudai Egyetemfelsőoktatási szakképzés