A jelenlegi árak mellett egy átlagos magyar évente 35 ezer forint értékű élelmiszert dob ki. A feleslegesen megvásárolt élelmiszerekből 450 ezer ember lakhatna jól egy éven át.
Az élelmiszerpazarlás 24 százalékkal csökkent a magyar háztartásokban 2016-2021 között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hulladékfelmérése alapján. Szeptember 29. az élelmiszerveszteséggel és -pazarlással kapcsolatos tudatosság nemzetközi napja.
A hivatal közleményében felidézte, hogy Maradék nélkül programja 2016 óta követi nyomon a magyar lakosság élelmiszerpazarlását. A kutatók eddig háromszor, 2016-ban, 2019-ben és 2021-ben mérték fel uniós módszertan alapján a szilárd és folyékony halmazállapotú élelmiszerhulladékokat a háztartásokban.
Az első, 2016-os adatok szerint a magyarok fejenként 65,5 kilogramm élelmiszerhulladékot "termeltek" évente, amelynek mintegy fele, 33,1 kilogramm volt a tényleges pazarlás. A pazarlás, vagyis a feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyisége 2019-re 31,9 kilogrammra mérséklődött, a legfrissebb adat pedig 25,2 kilogrammra, a mérések tehát javuló tendenciát mutatnak - közölte a Nébih.
A leggyakrabban elpazarolt élelmiszerek toplistáját továbbra is az ételmaradékok vezetik, ezt a friss zöldségek és gyümölcsök, a kenyér, illetve egyéb pékáruk, majd a tejtermékek követik.
Jelezte azt is, hogy
a jelenlegi élelmiszerárak mellett egy átlagos magyar állampolgár évente 35 ezer forint értékű élelmiszert pazarol el. A feleslegesen megvásárolt élelmiszerekből 450 ezer ember lakhatna jól egy éven át, napi három bőséges étkezéssel számolva - ismertette a Nébih. Ha nem változtak volna a fogyasztói szokások, megmaradt volna a 2016-os "pazarlási szint", akkor ez az összeg 44 ezer forint lenne.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.