Magyarország rendezi meg az idei évre újonnan kiírt vizes világbajnokságot - jelentette be hétfőn a vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA).
A FINA közleménye szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Huszain al-Muszallam FINA-elnök állapodott meg a vb-ről, melynek rendezését a szövetség vezető testülete hétfőn jóváhagyta.
A világbajnokságnak június 18. és július 3. között ad otthont a magyar főváros, 2017 után másodszor.
A nemzetközi szövetség a budapesti vb-ről hozott mostani döntését azzal indokolta, hogy ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.
"A vizes sportok közösségének tagjaiként folyamatosan keressük a megoldásokat a pandémia okozta nehézségek közepette, s ez a mostani döntés is egy nagy lépés előre ebben a folyamatban" - idézte a közlemény a FINA vezetőjét. - "Tisztában vagyunk vele, hogy sportolóink érdekében fantáziadús megoldásokat kell találnunk az egészségügyi krízis közepette, s ez a döntés is bizonyíték arra, hogy ezt tesszük. Roppant szerencsések vagyunk, hogy olyan házigazdáink vannak, akik osztják a vizes sportok iránti szenvedélyünket és megvan bennük az akarat, a képesség és a rugalmasság ahhoz, hogy megrendezzék a FINA legbecsesebb eseményét."
A koronavírus-járvány az elmúlt években minden sportág versenynaptárát átírta, a tokiói olimpiát 2020 helyett 2021-ben rendezték meg, a 2021-es fukuokai vizes vb-t pedig idén szerették volna lebonyolítani, s egészen január végéig úgy volt, hogy májusban a japán város fogadja a világ legjobb úszóit, műúszóit, műugróit és vízilabdázóit. Ám az omikron variáns okozta helyzetben Fukuoka jelezte, hogy újabb egy évvel szeretné elhalasztani az eseményt, a FINA pedig múlt kedden erősítette meg hivatalosan, hogy Fukuokában 2022. május 13-29. helyett 2023. július 14-30-án bonyolítják le a vb-t, a 2023 novemberére kiírt dohai világbajnokságot pedig 2024 januárjára halasztják.
A hétfői közleményben a szövetség ugyanakkor jelezte, hogy még egyeztet a sportolókkal és más érdekelttel a dohai vb menetrendjéről.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.