Közel 1500 találkozási ponton több mint 90.000 ezer fő mintegy 1900 önkéntes csoportja dolgozott
A kilencedik alkalommal megrendezett TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióban idén is több ezer tonna hulladéktól szabadították meg környezetüket az önkéntesek a múlt héten. Az illegális hulladéklerakók elleni küzdelem nem lehet sikeres az emberek tevékeny közreműködése nélkül, köszönet illet mindenkit, aki időt szánt arra, hogy maga is tegyen a tiszta Magyarországért – összegzett Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Steiner Attila az adatokat ismertetve közölte, hogy a változékony időjárás ellenére közel 1500 találkozási ponton több mint 90.000 ezer fő mintegy 1900 önkéntes csoportja dolgozott 2021. október 18. és 24. között.
Az igényelt zsákok mennyisége alapján becsült, összesen akár 3000 tonna hulladékot november közepéig szállítják el a szolgáltatók.
A közösségi összefogást erősítő eseményen több mint félezer oktatási intézmény képviseltette magát, de a résztvevők között szép számmal akadtak munkahelyi közösségek, társadalmi szervezetek is.
A legtöbb helyszínen és legnagyobb számban a főváros mellett Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben dolgoztak az önkéntesek. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a minisztérium biztosította a szemétszedéshez szükséges eszközöket, és szervezte meg az összegyűjtött hulladékok elszállítását.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a Klíma és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően folyik az illegális hulladéklerakás felszámolása, a Tisztítsuk meg az országot! programban már több mint 30 ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze. A HulladékRadar alkalmazás segítségével bárki könnyedén bejelentheti, ha illegális hulladékot talál, amelynek elszállításáról és a terület megtisztításáról a helyi hatóságok gondoskodnak.
A tervezett határidők betartása mellett halad a Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti vágányok modernizálása. A június 21-én kezdődő felújítás első etapjában a Budára vezető oldal korszerűsítési munkálatai kezdődtek meg, július 9-ről 10-ére virradóan pedig megindul a Pestre vezető oldal rekonstrukciója is. A felújítás következő ütemében, július 10-től közúti forgalmi változás lép életbe a Nagykörút érintett szakaszán, a kétirányú forgalom a Buda felé vezető oldalon haladhat. Az új forgalmi rendben a Margit híd pesti hídfőjénél a belváros irányában több sávot használhatnak az autóval közlekedők. A pályaszakasz nagyjavítása július 31-ig tart, aminek köszönhetően gyorsabban és csendesebben közlekedhetnek majd a villamosok a Szent István körúti pályarészen is.