2024.10.12, Szombat

Demográfiai konferenciát támogat a Duna Aszfalt

Magyar Gyógyítók

2018.06.05. 14:50

A szegedi dóm látogatóközpontjában tartották meg a harmadik egészségpolitikai és demográfiai konferenciát a meghatározó hazai mélyépítő vállalkozás támogatásával.

Januárban indult el a hazai népességfogyási és elöregedési folyamatok megoldását kereső Demográfiai és egészségpolitikai konferenciasorozat Kecskeméten, melyet ezt követően Gyulán, majd most Szegeden szerveztek meg, a városi dóm látogatóközpontjában. A magyar népességfogyás megállításáról és pozitív irányba való megfordításáról szóló esemény megvalósulását a Duna Aszfalt Kft. támogatta.

 

Nagyon fontos a kiemelt támogató jelenléte

Az esemény megnyitóján dr. Kozma Gábor, a katolikus Gál Ferenc Főiskola rektora, a szerdai konferenciának otthont adó Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében kiemelte: a Duna Aszfalt társadalmi felelősségvállalása jelentős támogatás a konferenciának.

 

dr. Kozma Gábor (b), dr. Mészáros János (k), dr. Svébis Mihály (a képre kattintva galéria nyílik)

A rektor lapunknak elmondta: külön öröm, ha egy kiemelt rendezvényhez ilyen kiemelt partnert tud megnyerni a konferencia. Kifejtette: a konferencia előadói köre is úgy alakult, hogy a szakterületeknek, a tárcának, az egészség- és oktatásügynek is hiteles képviselői voltak jelen. Egy ilyen konferenciának külön erősítése az, ha olyan kiváló partner adódik, aki támogatni tudja az eseményt – emelte ki, majd hozzátette: nagyon fontos a Duna Aszfalt jelenléte erkölcsileg és támogatásban is.

 

Bécsbe és Zentára is elviszik a konferenciát

A harmadik demográfiai és egészségpolitikai konferencia témája a nevelés ügye – mondta el Mák Kornél, a Bács-Kiskun megyei KDNP elnöke, az esemény szervezője az azt megelőző sajtótájékoztatón. Magyarország népesedése nagyon nagy gondban van és a jövőre nézve csak akkor lehet a nemzetmegtartást megvalósítani, ha tudományközi és szakpolitikai szempontból is megtörténik a párbeszéd – emelte ki.

 

Mák Kornél

Mák Kornél felsorolta: a következő konferenciát Székesfehérváron tartják meg, majd Bécsbe mennek, ezt követően pedig Kiskunmajsán tartanak egy kisebb rendezvényt. Elviszik az eseményt a délvidéki Zentára is, majd reményeik szerint végül Budapesten, a Parlamentben tartják meg a konferenciasorozat záróeseményét.

 

A konferencia célja a nemzet életben tartása

Mészáros János, az EMMI helyettes államtitkára kiemelte: a 21. századi európai és magyar lét vonatkozásában fontos témához nyúlt a szervezőbizottság. A kérdéskör pedig egyértelműen fókuszban van és fókuszban is kell, hogy maradjon – fejtette ki.

A nemzetfogyás megállításához, a nemzet életben maradásához fontos, hogy a demográfiai folyamatok negatív tendenciáit megállítsák és ellenkező irányba fordítsák

– mondta el.

Hozzátette: az elmúlt 8, illetve 4 évben ezeket a folyamatokat kívánja ellensúlyozni az egészségügyi és családügyi kormányzat is, jellemzően olyan programokat indítottak el, melyek ezek a mutatók pozitív irányba való elmozdulására alkalmasak. Kiemelte a családi otthontámogatási rendszert, a nők munkába való visszatérésének lehetőségét, valamint a gyermekvállalással kapcsolatos szociálpolitikai intézkedéseket is.

 

dr. Mészáros János

Ezek a lépések egy olyan egyértelmű sorba fűzhetőek össze, melynek részeivel azt szeretnék megvalósítani, hogy Magyarországon a magyar emberek oldják meg azokat a demográfiai problémákat, melyekkel nem csupán a magyarok néznek szembe, hanem Európa számos országának társadalma is – fejtette ki végül.

 

Idősebb korban nehezebb a gyermekvállalás

Mészáros János lapunknak kifejtette:

a gyermekvállalásnak vannak biológia törvényszerűségei, ezeknek pedig vannak időkorlátai.

35 éves kor felett hatványozottabban fordul elő a meddőség jelenléte, így minél előrehaladottabb az anyák kora, annál nehezebben foganhat meg egy új gyermek és annál nagyobb a komplikációk lehetősége – emelte ki. Idén is tovább folytatódnak azok a szakmapolitikai intézmények, melyek ezen is segíthetnek: családbarát szülészetek hoznak létre, illetve a mesterséges megtermékenyítéshez, vagyis az in vitro fertilizációhóz való hozzáférést is növelik  - derült ki szavaiból.

 

Magyar Gyógyítók

Galéria

Országos hírekDuna Aszfalt Kft.Szegedtársadalmi felelősségvállalás