Legálissá válhatnak az engedély nélkül létesített kutak, miután megjelent az engedély nélkül kialakított vízilétesítmények legalizálását ösztönző jogszabály-változás - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Minden bizonnyal sokan vannak azok, akik mindenféle engedély nélkül csak úgy fúratnak egy kutat a kertjükben, hogy locsolhassák azt. Pedig az évi 500 köbméter vízkivétel alatti kutak létesítését a települési jegyzőknél kell(ene) engedélyeztetni/bejelenteni, efelett a vízügyi hatóság az illetékes eljáró szerv.
A 2016. június 4. előtt illegálisan kialakított kutak fennmaradását bírságmentesen lehet engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál 2018 végéig - közölte az agrárkamara.
Az 1995. évi vízgazdálkodásról szóló törvényt módosító új jogszabály a jogellenesen létrehozott vízilétesítményeket, elsősorban a mezőgazdasági célú kutakat érinti.
A módosítás nem tesz különbséget a vízkivételt biztosító vízilétesítmények között, kiterjed minden illegálisan létesített vízbeszerző létesítményre, így a vízügyi hatóságok, illetve a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkört gyakorló települési önkormányzatok jegyzőinek eljárásaira is - írja közleményében a kamara.
Eddig azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezte a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására vagy megszüntetésére. Ezen kívül 300 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre.
A törvénymódosítás már az Európai Unió Víz Keretirányelvével is összhangban van, így lehetővé válik, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.