2024.12.21, Szombat

A Tolnay Klári-díjakat szombaton adják át Mohorán

mti, jegy.hu

2016.09.16. 15:36

A magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságáért idén Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznek és Venczel Vera Jászai Mari-díjas színművésznek ítélte oda a Tolnay Klári Művészeti díjat a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület elnöksége.

Balla István, a mohorai Tolnay Klári Emlékház vezetője az MTI-nek elmondta: a legendás színésznő emlékének ápolását célul kitűző egyesület tavaly, Tolnay Klári születésének századik évfordulóján első alkalommal döntött a művészeti díj adományozásáról, akkor Vándor Éva Jászai Mari-díjas színművészt és Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművészt tüntették ki.

 

Kubik Anna diplomaszerzését követően, 1981-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1991-től a Budapesti Kamaraszínház, majd a Művész Színház, azután a Thália Színház művésze volt. 1999-től ismét a Nemzeti Színház, illetve a 2000-ben bekövetkezett névváltoztatást követően egészen 2013-ig a Magyar Színház társulatának tagja. Vendégművészként játszott az új Nemzeti Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Kolibri Színház és a Soproni Petőfi Színház előadásaiban is. 2013-tól a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja.

Venczel Vera érdemes és kiváló művész 1968-ban végzett a Színművészeti Főiskolán, azóta a Vígszínház tagja. Több mint száz filmben, tévéjátékban és sorozatban nyújtott kiemelkedő alakítást. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett.


A Tolnay Klári Kulturális díjat nyolcadik éve adják át azoknak, akik az egyesület munkáját segítik. Az idei díjazott Gyenge Katalin lesz, aki immár több mint 22 éve kíséri figyelemmel és támogatja a művésznő szellemi hagyatékának alakulását, gondozását. 

 

A Tolnay Klári kedves madarát, egy gerlét ábrázoló Tolnay-díjak Mile Ibolya keramikusművész alkotásai. 
A szombati rendezvény házigazdája Mohai Gábor előadóművész lesz, az ünnepi hangversenyen Onczay Csaba és Onczay Zoltán csellóművészek lépnek fel.

 

Tolnay Klári 1914-ben Budapesten született, de a Nógrád megyei Mohorán nevelkedett, elemi iskoláit is ott végezte. A Vígszínház után 1950-től a Madách Színház művésze lett. 1951-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, az elsők között vált érdemes művésszé 1950-ben, négy év múlva elnyerte a kiváló művész címet is. 1997-ben Budapest díszpolgárává avatták.
1998 őszén Szabó Magda Régimódi történetében készült az apácafőnök megformálására a Nemzeti Színházban, amikor október 28-án, 84 évesen elhunyt.
A Nógrád megyei Mohorán 2000-ben nyitották meg a Tolnay Klári Emlékházat, amelynek alapját a Balla István iparművész által létrehozott életmű-kiállítás adta. Az emlékházban több mint 300 fénykép mellett a művésznő színpadi ruhái, díjai, személyes tárgyai láthatók, köztük a család 136 éves zongorája, amelyet meg is szólaltatnak a különféle rendezvényeken.