Az alkotótáborában kilenc ország 23 művésze vett részt.
Ma nyílt napot tart Cereden a Nemzetközi Kortárs Művésztelep, amely lehetőséget kínál az érdeklődőknek a találkozásra a magyar, német, osztrák, cseh, lengyel, szlovák és szerb művészekkel és az előző héten elkészített alkotásaik megtekintésére.

A Nemzetközi Kortárs Művésztelep 1996-ban indult civil kezdeményezésként. Célja egy kortárs művészeti alkotótábor megszervezése volt, ahol a művészeti munka egy zavartalan, természethez közeli környezetben valósulhat meg. A tábor témája évente változik, általában Ceredhez és a környékhez kapcsolódik. Az idei program mottója az „Élet.Jelek” szavak voltak.

forrás: salgotarjan.hu
fotó: mti / Komka Péter
A 10. Ingatlan Regattát megelőző szakmai konferencián számos, az ingatlanpiacot irányító szereplő elemezte a közeljövőről kialakuló képet. Olvassák el képes és szöveges beszámolónkat.