Kalandozás Hollókőn

Élő és fiatalos falu kíván lenni a világörökségi helyszín, Hollókő, amely mintegy kétmilliárd forintból újult meg. Nem csupán a palóc hagyományok és népviselet csalogatják a vendégeket. Sajtkészítő portán, pékségben és játszóházban időztünk, zsonglőrködni és ostort cserdíteni tanulhattunk.

Kitörne a skanzen szerepből, és élő falu kíván lenni Hollókő, ez a régi szándéka a nógrádi településnek, amelynek ófalu része 1987 óta megóvásra méltó világörökségi helyszín. Évente 80 ezer turista fordul meg a 350 lelkes faluban, de azt szeretnék, hogy ne csak húsvétkor – amikor 14–15 ezren érkeznek ide – és más ünnepeken tapodja turisták hada a főutcát. Idén fejeződött be az a kétmilliárd forintos beruházás, amelynek jóvoltából új látnivalók – például Pajtaárok nevű koncerthelyszín, tanösvények, mesterségek udvarai, guzsalyas, táncház – várják a kirándulókat. Köztük remélhetőleg egyre több lesz a fiatal család. Immár nem szentségtörés, hogy modern csatornákon, így például peronplakátokon és online oldalakon érjék el a leendő vendégeket. Mindez működik, ezt az is bizonyítja, hogy Hollókő rangos szakmai elismerést nyert a minap: fődíjat kapott az év turisztikai kommunikációs kampányáért.

Idejön a turista, felvesszük a népviseletet, megkínáljuk őt rétessel, pálinkával, aztán mehet isten hírével – régen valahogy így képzelték a palóc vendéglátást. Most arra biztatnak, képzeljük magunkat mesehősöknek, és próbáljunk szerencsét Hollókőn. Mind a négy évszakban legalább egy egész napra, de akár többre is programot kínálnak az ide zarándoklóknak, szállás akad a vendégházakban, sőt egy négycsillagos szálloda is épül a faluban.

Amikor megérkezik a vendég, rögvest kézen fogják, ezért jött létre a Küszöb nevű információs pont, ahol belépő csomagot vehet a turista – tudjuk meg Kelecsényi Pétertől, a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.

Az ő irodája is egy tornácos házban működik, amelynek udvarán birkák és kisbárányok legelnek, tyúkok kapirgálnak. Egy ideig tiltotta a műemlékvédelem, de ma újra lehet az itteni portákon állatot tartani, így az önkormányzat „példamutatásból” visszahozta a jószágokat. A birka fűnyírónak is beválik.

– Ma sem lehet úgy hollókői valaki, hogy ne legyen népviselete. A gyerekekét is legkésőbb egyéves korukig megvarratják. A városi polgármesterek olykor irigyelnek minket, mondván, náluk sincs ekkora költségvetés – magyarázza a polgármester, Szabó Csaba. – Nagy gondunk azonban az elöregedés, a fiatalokat pedig valahogy ide kell csalogatni. Az ófaluban egy családot alapító pár nemigen tud házat venni, olyan magasak az árak, ezért az önkormányzat tulajdonában levő parasztházakat alakítottuk át nekik lakássá.

Valóban, az ófaluban egy 60–70 négyzetméteres ház 10–13 millió forintba kerül. Az önkormányzat ingatlanait azonban jelképes, havi 20 ezer forintos bérleti díjért adják ki „fészekrakóknak”. Most is akad egy üres házuk, olyan párok jelentkezhetnek, akiknek van munkahelyük.

A falunak támogatásra lenne szüksége, hogy újabb kiadható házakat vehessen és fiatalodjon.

Friss juhtúrós és sajtos pogácsáért térünk be a program részeként nemrégiben megnyílt pékségbe, ahol egy Budapestről ide költözött pár serénykedik. Márciusban költözhettek be az egyik fecskelakásba.

Kun Brigitta cukrász, a párja, Papp Gábor pedig pék. Jó csapatot alkotnak. Mindketten huszonévesek, de esküsznek arra, hogy kinőttek már a bulizós korszakból, így szívesen jöttek ide, a nyugodt, gyönyörű környezetben fekvő Hollókőre.

– Most hangolódunk rá először a falusi életre. Itt nincs rohanás, dugóban ücsörgés. Évekig itt lakunk majd, és azt is el tudjuk képzelni, hogy egyszer itt alapítsunk családot – mondják.

A sajtműhelyben izgalmas kérdésre kaphatunk választ: mit rejt a hollókői batyu? A parenyica sajt anyagát kinyújtják, akár a tésztát, batyut formálnak belőle, megtöltik krémsajttal, és elkötik – máris kész a helyi specialitás. Sajtos „gazduram”, azaz Horváth László és a felesége, Gyöngyi eredetileg budapestiek, akik 15 éve telepedtek le Szécsényben, onnan járnak át ide. Hat éve belekóstoltak a sajtkészítésbe, és a kísérletezésből igazi szerelem lett, újabban már érmeket hoznak a sajtmustrákról. A turistáknak bemutatókat tartanak majd, és kóstolgathatunk is a portájukon.

Akadnak, akik már régen itt vertek gyökeret, és a ködös novemberi estéken se bánják meg a döntést.

A Fazekasházban házszámtáblát fest Mórocz Ildikó, aki a férjével, Régi Lászlóval három gyermeket nevel a nógrádi falucskában. Népi mesterségeket tanítanak óvodásoknak, kisiskolásoknak, mézeskalácsoznak, nemezelnek velük.

A ház helyén régen egy istálló állt, s mivel ezt fényképekkel igazolni tudták, újjáépíthették. A világörökségi helyszínen csak ott építkezhetnek, ahol korábban is épület állt.

A fazekascsalád megszokta, hogy turisták jönnek-mennek az udvarukban. Ennek a jó oldalát nézik: sokféle emberrel találkoznak, számukra így nyílik ki a világ. Ami nehezíti a dolgukat, hogy a faluban csak alsó tagozat van, így a nagyobb diákok kétszer 40 km-t utaznak naponta az iskolába, s haza. Az alsósoknak viszont aranyéletük van: miközben átsétálnak a falun, hogy megebédeljenek, betérhetnek a palóc játszóházba – ez az új turistacsalogató helyek egyike.

Zoltán, a ház lelke azt ígéri, hogy mi, felnőttek is elidőzhetünk itt, bár a fűzfakosarakból font hintába már nem ülnénk bele. Előbb labdákat, majd buzogányokat kap elő, a kollégámat zsonglőrködni tanítja, a végén már széket egyensúlyoz a homlokán, és a késdobálás is szóba kerül. Engem az ausztrál őslakosok hangszerének mintájára készült didgeridoo-val vesz le a lábamról. Igaz, ennek nem a termeszek vájták ki a fáját, mint az ausztráloknál, de a végeredmény ugyanaz: mélyen zengő fúvós hangszer. Megtapasztalom: a két fa közé kifeszített függőágyból szép igazán a palóc világ.

Még mindig ott ringatóznék, ha nem vetődik arra Szabó Zoltán foglalkozásvezető, aki felajánlja, hogy megtanít bánni a karikás ostorral.

„Ez az ember készítette első eszköz, ami elérte a hangsebességet” – így csinál kedvet az ostorcserdítéshez.

Előbb hátracsapom, aztán gyorsan előre, s a végén tényleg csattan az ostor. A csapószíjra erősített sudár az egyik ujjamat elveri, de a szemem épségét nem veszélyezteti.

Így teljes szépségében láthatom a mára ugyancsak megújult hollókői várat.

A tanösvény egy sziklaoromra kaptat fel. A XIII. századtól épült erősséget egy mai lelkes ifjú várjobbágy mutatja meg nekünk. Halász Péter egyike Szent László helyi vitézeinek. Mögötte lépdelünk a gyilokjárón, miközben azt is megtudjuk, hogy a várúr élethűen berendezett szobájában miért ilyen rövid az ágy. Nem azért, mintha eleink mind kis termetűek lettek volna, hanem mert ülve aludtak: hiszen sosem tudhatták, mikor tör rájuk az ellenség.

forrás: Palágyi Edit / szabadfold.hu / holloko.hu

Galéria