2024.03.29, Péntek

Jelentős pályázatok lesznek a halgazdálkodási szektorban

2015.12.09. 11:28

Hirdetés

Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország Halgazdálkodási Operatív Programját: ezzel az ország halgazdálkodásának fejlesztésére az előző időszakhoz képest 12 százalékkal magasabb összeg, mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet 2023-ig kell felhasználni - közölte a Miniszterelnökség.

A tájékoztatás szerint az első pályázati kiírások 2016 tavaszán várhatóak. A Miniszterelnökség a program keretében 11 pályázat meghirdetését tervezi 2016-ban a teljes forráskeret megnyitásával.
Kiemelik: Magyarországon a halgazdálkodás fejlesztésének és támogatásának kiemelt célja a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása, valamint a hagyományos tógazdasági haltermelés versenyképességének növelése. A biodiverzitás megőrzése vagy növelése mellett az akvakultúra fenntarthatóságát alternatív energiaforrások használatával, illetve a környezetterhelés csökkentésével kívánja biztosítani a kormány.
További fontos cél az új fajok termelésbe vonásának segítése, az intenzív, innovatív technológiákat alkalmazó haltermelés fejlesztése és a halfeldolgozás támogatása. A halfogyasztás ösztönzésére a jövőben is indulnak kampányok, fokozottan ügyelve arra, hogy minél több halétel szerepeljen a közétkeztetésben - írták.

Forrás: MTI
 

Galéria

Országos hírekhalhalgazdálkodáspályázatHOP