2024.04.19, Péntek

Ifjúsági fotómaratont szerveznek Salgótarján környékén

2016.04.22. 09:05

Ifjúsági fotómaratont szerveznek szombaton Salgótarjánban Eresztvény és a Salgói vár térségében.

Hirdetés

Ifjúsági fotómaratont szerveznek szombaton Salgótarjánban Eresztvény és a Salgói vár térségében; a reggeltől éjszakáig tartó program célja nemcsak a fotózás, hanem az is, hogy bevonják a fiatalokat a város civil életébe.

Molnár Katalin a Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. ügyvezető elnöke.elmondta, a fotós maratont a geopark kft.-vel együttműködve a salgótarjáni diákokból szerveződött Speak Smart csoport rendezi. A csoport tagjai városi fiatalok, akik már több mint fél éve dolgoznak azért, hogy tegyenek valamit Salgótarjánért. A szombati "Kattanj rá!" című fotómaraton célja nemcsak a fotózás és a fotózni tanulás, hanem egy mozgalom elindítása is.
A program reggel 9 órakor kezdődik a Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi Oktató, Kutató és Irányító Központjában és 22.30-ig tart. Profi fotósok segítik majd a résztvevőket, hogy megismerjék a fényképezés alapjait, az érdeklődők madárlesekből is fotózhatnak. Délután természetfotózással egybekötött sétát tesznek a Salgói várba.
A Salgótarjánban élők büszkék a város természeti környezetére; a Salgói vár, a Karancs- és Medves-fennsík az ott élők kötődésének is jelentős eleme, ezért tartják fontosnak, hogy támogassanak minden olyan kezdeményezést, amely segít abban, hogy a fiatalok megismerjék, felfedezzék, és megszeressék ezt a tájat.
A Novohrad-Nógrád Geopark 64 magyarországi és 28 szlovákiai települést fog össze a világ első, országhatárokon átívelő geoparkjaként. Célja, hogy a földtudományi értékek bemutatására építve, bemutatva a régészeti, néprajzi, kulturális és történelmi értékek kínálatát, a térség gazdasági felemelkedését szolgáló, környezetbarát turizmusra nyújtson lehetőséget.

forrás: mti / kirandulastervezo.hu

Galéria

AktuálisNovohrad-Nógrád GeoparkSalgói várifjúsági fotómaratonfotózásEresztvény