Immár harmadik alkalommal rendezték meg a szűrőprogramokkal tarkított egészségnapjukat.
Az egészségvédelmi program újabb állomásaként 2019. március 19-én egésznapos programot tartottak a kapitányság dolgozói részére. A rendőrök körében kiemelt érdeklődés övezte a mozgásszervi szűrést, illetve a szemészeti vizsgálatot, melyen a szakemberek a vizsgálatok mellett hasznos információkkal is ellátták az érdeklődőket. Emellett sokan megfordultak a dohányzás káros következményeiről szóló előadáson is, ahol a leszokást elősegítő módszerekkel ismerkedhettek meg.
A rendőrkapitányság az egészségügyi alkalmazottak széleskörű tájékoztatását és munkáját virágcsokorral köszönte meg.
A hazai útépítésben eddig példa nélküli fiaskóról - amely során egy átadott útszakaszt teljesen le kellett zárni annak a használhatatlansága miatt - elöljáróban összefoglalható, hogy az előkészítés hiányának a porát a kivitelezőn verte el a közvélemény. Ki kell jelenteni továbbá, hogy a Strabag munkatársai az elmúlt két évben végtelen méltósággal és a minisztériummal folyamatosan együttműködve viselték az őket ért negatív véleményeket. A Magyar Építők riportja.