A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság szakemberei, az illetékességi területen működő polgárőr egyesületek képviselőivel tartották meg koordinációs értekezletüket.
A Rendészeti Osztály és a Bűnügyi Osztály munkatársai, valamint a helyi polgárőr egyesületek tagjai a folyamatos információcsere és együttműködés érdekében havonta értékelik a város és a települések bűnügyi helyzetét, valamint a „300 x 100 Biztonság” program keretében a közrend, közbiztonság fenntartása, a lakosság szubjektív biztonságérzete növelése érdekében végrehajtott intézkedéseket. Az értekezlet során egyeztették a rendkívüli téli időjárás miatt felmerülő feladatok közös ellátását.
Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetője, az elmúlt időszakban végzett kiemelkedő munkája során tanúsított helytálló magatartásáért tárgyjutalomban részesítette Nagy Attila Imrét, a Bátonyterenyei Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület tagját, mely elismerést az értekezlet keretében Jéger Róbert rendőr őrnagy rendészeti osztályvezető adott át.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.
A kaposvári Rippl-Rónai Emlékház gyűjteményéből nyílik kiállítás pénteken a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban, a tárlaton a művész 38 alkotását mutatják be.