2024.12.03, Kedd

A salgótarjáni Táncsics Gimi Cst.Bt csapata ott lesz a döntőben

PénzSztár Versenyközpont

2016.10.28. 11:09

Kialakult az idén negyedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny november 10-én, nyolc helyszínen megrendezendő regionális középdöntőinek 4-4 tagú mezőnye, miután október 27-én országszerte 23 helyszínen, 115 négyfős csapat részvételével lezajlottak a megyei selejtezők.

A legnagyobb hazai pénzügyi-gazdasági vetélkedő idei évada október 13-án indult, közel 1000 négyfős középiskolás csapat részvételével. A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével megrendezett PénzSztár verseny fő célja, hogy játékos formában felmérje a diákok tudását, fejlessze pénzügyi kultúrájukat, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában.

versenyugyi-tanacsadoiroda.hu

 

A megyei selejtezőben 12 feladat során mérhették össze pénzügyi-gazdasági tudásukat, rátermettségüket a csapatok:

  • Kiegészítő: tíz mondatba kellett beilleszteni az azokból hiányzó egy-két szót és fontos kifejezést.
  • Definíció: tíz megadott definícióhoz tartozó kifejezést kellett megadni.
  • Javítás: egy oldalnyi szövegben elrejtett hibákat kellett megtalálni és kijavítani.
  • Felező: tíz állításhoz, illetve kérdéshez megadott négy válaszlehetőség közül kellett kiválasztani a két helyeset.
  • Matek: egy számítási feladatot kellett megoldani.
  • Több vagy kevesebb: tíz megadott értékről kellett megállapítani, hogy az a valóságban több vagy kevesebb.
  • Kakukktojás: 4-4 történelmi pénzügyi témájú kifejezés közül kellett kiszúrni, melyik az az egy, amelyik – a megadott szempont szerint – nem illik a másik három mellé.
  • Totó: egy 13+1 kérdést tartalmazó „totószelvényt” kellett kitölteni.
  • Kérdések a szövegből: egy oldal terjedelmű, felolvasott szöveg alapján kellett tíz kérdésre válaszolni.
  • Mozaikszavak: tíz mozaikszó teljes változatát kellett megadni.
  • Adatpárosító: a feladatlapon szereplő feliratokból kellett tíz összeillő párt alkotni.
  • Igaz-hamis: állításokról kellett eldönteni, hogy azok igazak-e vagy hamisak.

 

Az országszerte 23 helyszínen megrendezett selejtező eredménye alapján a 100 hazai csapatból 28, míg a 15 határon túliból 4 került be a november 10-i középdöntőbe. A hazaiak közül a budapesti és a megyei győztesek, illetve rajtuk kívül 6 régióból az oda tartozó 3-3 megye legjobb második helyezettje, a közép-magyarországi régióból pedig a budapesti és a Pest megyei 2. helyezett jutott tovább, míg a határon túliak közül a három helyszíni győztes és a legjobb második helyezett csapat.

 

A regionális középdöntőbe jutott csapatok:

 

Észak-Magyarország:

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből:            The team, Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Ózd

                                                                    Profitállók, V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola és Óvoda, Sátoraljaújhely

Heves megyéből:                                        Neumann serege, Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Eger

Nógrád megyéből:                                      Cst. Bt., Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Salgótarján

 

Észak-Alföld:

Hajdú-Bihar megyéből:                              Mon(k)ey Managers, Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen

                                                                    Százezer Arany, Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Közgazdasági Szakgimnáziuma, Hajdúszoboszló

Jász-Nagykun-Szolnok megyéből:              Aranyfedezet, Varga Katalin Gimnázium, Szolnok

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből:           Pénzügyesek, Kisvárdai SZC Petőfi Sándor Szakgimnáziuma, Fehérgyarmat

 

Nyugat-Dunántúl:

Győr-Moson-Sopron megyéből:                PROFIK, Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma, Győr

                                                                    Jedlik12c, Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Győr

Vas megyéből:                                            Hiteljárókeret, Szomathelyi SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma, Szombathely

Zala megyéből:                                           $€Fters, Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg

 

Közép-Magyarország:

Budapestről:                                               Nationale Jugendliche Gesellschaftlichenarbeitsgruppe, META Don Bosco Szakgimnázium, Budapest

                                                                    Next Generation, Budapest Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma, Budapest

Pest megyéből:                                           Las Chicas, Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Budaörs

                                                                    Legfelsőbb Kacsák, Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Budaörs

 

Közép-Dunántúl:

Fejér megyéből:                                          Wall Street, Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár

                                                                    István-Mérlegelők, Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziuma, Székesfehérvár

Komárom-Esztergom megyéből:                Valutatárok, Bárdos László Gimnázium, Tatabánya

Veszprém megyéből:                                  Észosztók, Veszprémi SZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma, Veszprém

 

Dél-Dunántúl:

Baranya megyéből:                                     TudóSokk, Pécsi SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziuma, Pécs

                                                                    PÉNZ-SZÓRÓK, Pécsi SZC Kökönyösi Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, Komló

Somogy megyéből:                                     Tőkések, Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskolája, Nagyatád

Tolna megye:                                              Insiders, Energetikai Szakgimnázium és Kollégium, Paks

 

Dél-Alföld:

Bács-Kiskun megyéből:                               BIKA, Kecskeméti SZC Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma, Kecskemét

                                                                    TürrSztár, Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma, Baja

Békés megyéből:                                        Szörny RT., Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium és Kollégium, Békéscsaba

Csongrád megyéből:                                   Fehér Arany, Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma, Szeged

 

Határon túli:                                              

Dél-Kárpát-medencei területről:               Rebellis, Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola, Óbecse

Észak-Kárpát-medencei területről:            Ekomókusok, Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer

Kelet-Kárpát-medencei területről:            Stockholders, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti

                                                                    Gim' Money, Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely

 

A középdöntő a hazai csapatok számára a 7 magyarországi régióban lesz, míg a határon túliaknak egy budapesti helyszínen. Innen a legjobb 7 hazai és 1 határon túli csapat kap meghívást a november 24-i budapesti elődöntőbe, akik közül a legsikeresebb 4 team mérkőzhet meg egymással a december 8-i országos döntőben.

 

2016-ban a nyertes csapat minden tagját a Budapest Bank 100 ezer forinttal, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége pedig egy-egy okostelefonnal díjazza, de a versenyzőket további értékes ajándékok és nyeremények is várják fordulóról fordulóra. A szervezők olyan tudásalapú szakmai díjakkal
– továbbképzésekkel, tréningekkel, szakmai gyakorlatokkal és tanulmányutakkal – is készülnek a legjobb csapatok megjutalmazására, amelyek támogatják a verseny célját.

 

Az eredményeket a verseny honlapján, a www.penzsztar.hu címen lehet részletesen elolvasni.

GazdaságPénzügyi-Gazdasági VersenypénzsztárSalgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája