2024.03.28, Csütörtök

A földtani örökség védelméről szól az Európai Geoparkok Hete az idén

2016.05.22. 08:45

A földtani örökség védelme és bemutatása a célja a május 20. és június 5. között zajló Európai Geoparkok Hete programjainak.

Hirdetés

A földtani örökség védelme és bemutatása a célja a május 20. és június 5. között zajló Európai Geoparkok Hete programjainak, amelynek többek között része lesz egy történelmi geotúra, barlangtúrák és csigasimogató is.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a kontinens 23 országából 69 geopark vesz részt a programban, amelyhez az igazgatóság által irányított Bakony-Balaton Geopark is csatlakozott.
A pénteken kezdődő rendezvénysorozat első napján tartják a csigasimogatót a Várpalotai-homokbánya természetvédelmi területen, ahol most kivételesen bárki kézbe veheti a 16 millió éves csigákat és kagylókat, amelyek a 11 méter magas, négy-öt méter vastagságú homokfalban maradtak fenn. Az egykor itt hullámzó szubtrópusi tenger csiga- és kagylófaunájának meszes vázai eredeti díszítettségben és színezetben maradtak meg.
A Szentgáli-kőlik barlangban szombaton kalandtúrán vehetnek részt a túrázók, akik túravezető kíséretével kúszva-mászva teszik meg a 150 méteres távot.
Ugyanezen a napon járható be a történelmi és geotúra útvonala Tihanyban, ahol Attila kardját őrizték és ahol őrizetben tartották az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt. Az ötórás túra érinti az Öreg Levendulást és az egykori ortodox szerzetesek barátlakásait is.
Várpalota környékét 10 kilométeres geotúrán járhatják be az érdeklődők vasárnap, az útvonal érinti a dolomit szurdokvölgyet, Bátorkő várát és a Fajdas-hegyet is.
A balatonedericsi Csodabogyós-barlangot, mely a bejárata melletti szúrós bogyóról kapta a nevét, május 28-án és 29-én lehet majd felfedezni. A barlang járatai tektonikus mozgások során jöttek létre, így hasadékfolyosók, termek és aknák jellemzik, benne számos geológiai képződmény, köztük cseppkövek is megfigyelhetők. 
Az igazgató elmondta, hogy május utolsó napjáig tekinthető meg a Kő és kultúra, valamint a Varázslatos Magyarország című fotókiállítás a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. A Varázslatos Magyarország képeit június 3-tól egy hónapig a jásdi faluházban is meg lehet nézni.
Játékos geofoglalkozások várják a gyermekeket a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontban, Balatonfüreden a Lóczy-barlangnál és a monoszlói Hegyestűn. Tapolcán a Tavasbarlang Látogatóközpontban ősmaradvány-festés és minibarlang-építés részesei lehetnek a legfiatalabbak. 
Puskás Zoltán megjegyezte, hogy május utolsó szombatján vakok és gyengénlátók vehetnek részt a tihanyi geotúrán, hozzáfűzve, hogy valamennyi túrára előzetes bejelentkezés szükséges. 

Az Európai Geoparkok Hetéhez magyar részről a szlovák területre is átnyúló Novohrad-Nógrád Geopark is csatlakozik. A közeli román, horvát, szlovén, osztrák és cseh geoparkok mellett Finnországtól Olaszországig, Törökországtól Portugáliáig számos ország geoparkjai népszerűsítik földtudományi kincseiket. 

Az Európai Geoparkok Hetét először 2007-ben szervezték meg az Európai Geopark Hálózat tagjai, a tavalyi rendezvényen Európa-szerte zajló 1300 eseményen közel 120 ezer érdeklődő vett részt.

forrás: mti / nogradgeopark.eu

Galéria

AktuálisNovohrad-Nógrád GeoparkEurópai Geoparkok Hete