2024.10.06, Vasárnap

Átadták a hulladékudvarokat és a rakodójárműveket

2015.11.19. 12:25

A Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás “Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése” című projektje keretében a mai napon átadták a Bátonyterenyén és a Pásztó határában épült, újrahasználati központként is funkcionáló hulladékudvarokat, továbbá a projektnek köszönhetően beszerzett 18 gyűjtő- és rakodójárművet.

A Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás alelnöke, Nagy-Majdon József a kivitelezést végző konzorcium képviselőjével a mai napon jelképesen átvágta a szalagot azon megépült létesítmények egy részén, melyeket uniós projektnek köszönhetően valósíthattak meg. Kora délelőtt a Pásztó határában épült hulladékudvart, nem sokkal később pedig a Bátonyterenyén épült hulladékudvart adták át, ezt követően pedig a beszerzett járművek átadása történt meg a szállító képviselőjével közösen.

Az átadókon elhangzott: a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy egy térségi szintű, szelektív hulladékgazdálkodási rendszerfejlesztés valósuljon meg uniós támogatás igénybevételével. Az 51 kelet-nógrádi település alkotta társulás ehhez a Magyar Államnak és az Európai Uniónak köszönhetően több mint 3 milliárd forint támogatásban részesült, melyből jelentős fejlesztések valósultak meg a Salgótarján Térségi Hulladéklerakón, illetve egy-egy újrahasználati központként is funkcionáló hulladékudvar épülhetett meg Bátonyterenyén és Pásztó határában, továbbá 18 gyűjtő- és rakodógép beszerzésére is sor került, melyekkel a közeljövőben beindul a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés a térségben.

 

Kiemelték, hogy a mai napon átadott hulladékudvarok nem hagyományos hulladékbegyűjtő helyek lesznek, ahol napi rendszerességgel fordulnak meg a kukásautók. A hulladékudvarokban különböző konténerekben helyezhetik el díjmentesen a szelektív papír, műanyag, fém és üveg hulladékot a lakosok, továbbá olyan hulladékokat, melyek lerakása az eddigiekben problémát okozhatott, mint például használt gumiabroncs, akkumulátorok, elemek, elektronikai készülékek, bútorok, lomok, illetve zöldhulladék elhelyezésére is lehetősége lesz a lakosoknak.

A hulladékudvarok üzemeltetésének megkezdése a működéshez szükséges engedélyek megszerzésének függvényében december – január hónapban várható, a nyitva tartásuk pedig a lakossági igényeknek megfelelően tervezett – tájékoztatták honlapunkat sajtóközleményükben a projektgazdák.

forrás: www.3100.hu

Galéria