A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyhangúlag elfogadta a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjének 2020. évi beszámolóját.
Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Nógrád megye rendőrfőkapitánya 2021. június 17-én a rendőr-főkapitányság elmúlt évben elért eredményeiről, közrendjének, közbiztonságának alakulásáról tájékoztatta a megyei önkormányzat közgyűlését. A rendőrfőkapitány végezetül megköszönte a települések önkormányzatainak, az állami és civil szervezeteknek és a társhatóságoknak a támogató együttműködését, amellyel hozzájárultak a rendőri feladatok végrehajtásához, a lakosság biztonságérzetének javításához.
Salgótarjánban, a Megyeháza épületében megtartott rendezvényen – a közgyűlés megtisztelő meghívásának eleget téve – a beszámolón részt vettek a megye rendőrkapitányságainak vezetői is.
A közgyűlés egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a rendőrfőkapitány beszámolóját. Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke a megye lakosságának nevében is megköszönte a teljes rendőri állománynak a közrend, közbiztonság fenntartása, valamint a járványhelyzet megfelelő kezelése érdekében nyújtott kiemelkedő munkáját.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.