2024.03.28, Csütörtök
Utasbarát fejlesztésekkel lépnek életbe az új vasúti- és buszmenetrendek december 13-án
mavcsoport.hu

Utasbarát fejlesztésekkel lépnek életbe az új vasúti- és buszmenetrendek december 13-án

mavcsoport.hu

2020.11.30. 12:19

A MÁV-START 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként.  

Hirdetés

A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják. Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz. Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjeinek összehangolása révén lehet gyorsabban és gyakrabban Budapestre utazni. A Budapest és Eger között az októberben bevezetett óránkénti InterRégió vonatközlekedéshez hangolja járatait a Volánbusz, így átlagosan félóránként indulnak vasúti és autóbusz járatok a két város között.  A Dunántúlon a nagyvárosok közötti közlekedést, illetve a Balaton elérését az új Helikon InterRégió vonatok jelentősen javítják, melyek Győr-Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár között egész nap két óránként közlekednek.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fontos lépésnek nevezte a Volánbusszal történő integrációt, amelynek az utasok számára előnyös hatásai már az új menetrendben is megmutatkoznak. Sok feladat áll még Magyarország legnagyobb munkáltatója előtt, komoly fejlesztések vannak tervben és zajlanak, amelyek a következő éveket, évtizedeket is jelentősen meghatározzák. 2022-re be kell vezetni a közös és összehangolt menetrendi kínálatot jelentő egységesített menetrendet és biztosítanunk kell, hogy az utasainak egy egységes bérlet- és jegyértékesítő felületen keresztül férjenek hozzá a szolgáltatásainkhoz, azaz létrejöjjön végre az egységes jegyrendszer, be kell vezetnünk az egységes forgalomirányítást és utastájékoztatást. A versenyképes, modern és összehangolt közösségi közlekedés megteremtéséhez a következő években mindenképpen szükségesek a fejlesztések, a járműpark és a pályahálózat felújítása, valamint a tarifaközösség bevezetése. Az emeletes motorvonatok, korszerű IC+ kocsik már fokozatosan állnak forgalomba, emellett 54 új HÉV-szerelvény, 115 mozdony és több száz busz beszerzése van folyamatban. Az új menetrendet már a MÁV-VOLÁNBUSZ integráció által elérni kívánt céloknak megfelelően készült: a közúti-vasúti közösségi közlekedési szolgáltatást összehangoltan és fenntartható módon kell biztosítani, úgy, hogy az esetleges változások a lehető legkevésbé érintsék az utasokat, sőt, váljon vonzóbbá és versenyképesebbé a közösségi közlekedés.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a Volánbusz minden fejlesztése azt a célt szolgálja, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni utazás helyett. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása mellett a MÁV-val közös menetrendfejlesztés, továbbá a rá- és elhordó autóbuszos szolgáltatások kialakítása lehetővé teszi, illetve megkönnyíti a megfelelő csatlakozások biztosítását, a térségi központok, megyeszékhelyek és a főváros minél egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb megközelítését. A busztársaság a járműflotta modernizációjával, az utazási komfort folyamatos növelésével nemcsak a szolgáltatási színvonal emelésére törekszik, hanem a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentésére is. Az elmúlt időszakban vásárolt autóbuszok környezetkímélő, EURO 6D besorolású motorjának köszönhetően 8743 tonnával csökkent a Volánbusz járműveinek szén-dioxid-kibocsátása 2020 januárja és júliusa között az előző év azonos időszakához képest. A jövőben jelentős számú elektromos autóbusz beszerzését is tervezi a vállalat, a járművek működtetéséhez szükséges töltési infrastruktúra kialakításával együtt.

 

A menetrendváltástól, december 13-tól az alábbi nagyobb fejlesztések lépnek életbe:

  • Érd alsó és Budapest-Kelenföld között 10 percenként közlekednek a vonatok a reggeli csúcsidőszakban. Székesfehérvár és Siófok között ütemes menetrend szerint, egész nap kétóránként közlekednek a személyvonatok.
  • A hatvani vasútvonal felújításának köszönhetően jelentősen változik, és bővül a Budapest – Hatvan szakasz elővárosi menetrendje. Budapest és Gödöllő között egész nap fél óránként közlekednek személyvonatok. Budapestről Gödöllő, Aszód és Hatvan térségét az Egerbe egész nap óránként közlekedő Agria InterRégió vonatok, valamint munkanapokon délután új Z80-as zónázó vonatok biztosítják, melyek Budapest és Gödöllő között nem állnak meg, ezáltal gyors kapcsolatot kínálnak.
  • Budapest és Eger között bevezetett vasúti szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetően a korábbinál gyakrabban, óránként közlekednek új Agria InterRégió vonatok 2020 októberétől. December 13-tól a Volánbusz összehangolja távolsági és regionális járatait a vasúti közlekedéssel, Budapest és Eger között átlagosan fél óránként indulnak a buszok és az Agria InterRégió-vonatok. Minden második busz az M25 gyorsforgalmin halad, így a menetidejük 1 óra 40 percre csökken. Vámosgyörkön, Kál-Kápolnán, Füzesabonyban és Egerben számos autóbuszjárat csatlakozást biztosít a vontokhoz.
  • Az Eger és Felsőtárkány, valamint Eger és Maklár között közlekedő autóbuszjáratok összevonásával új, a várost átszelő vonal jön létre: a járatok Maklár, Templom térről indulva Andornaktálya–Eger, Tihaméri malom–Eger, autóbusz-állomás–Eger, Felnémet–Felsőtárkány útvonalon közlekednek napközben óránként, a reggeli és délutáni időszakban pedig 30 percenként.
  • Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye között az InterCity-hálózat fejlesztésével jelentősen javulnak az eljutási lehetőségek. Az új Hernád InterCity vonatok kétóránként biztosítanak kapcsolatot Budapest és Kassa (Hidasnémeti) között, Miskolc, Szikszó, Encs, Hidasnémeti érintésével. Az új Zemplén InterCity vonatok Budapest és Sátoraljaújhely között közlekednek, érintve Szerencset és Sárospatakot, ezzel húsz perccel csökken a Sátoraljaújhely és Miskolc közötti menetidő. A Hernád-Zemplén InterCity vonatok Budapest és Miskolc között egyesítve közlekednek, emellett a két nagyváros között javulnak a reggeli és esti eljutások is. A Hernád-Zemplén InterCity vonatokon vásárlás és felhasználás időpontjától független árú, – 300 forintba kerülő – helyjegyet vezet be a vasúttársaság a rendszerszintű tarifaegyszerűsítés következő elemeként.
  • Tiszaújváros, Polgár, Tiszavasvári térségéből a Nyíregyháza és Eger között közlekedő autóbuszok Mezőkövesden InterCity-csatlakozást biztosítanak Budapest irányába, így a térség fővárosi kapcsolata jelentősen javul.
  • Ózd, valamint Sárospatak és Miskolc között is versenyképessé válik a vasúti közlekedés a párhuzamos főutakon elérhető menetidőkkel. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több új járatot indít a Volánbusz: Szerencset, Erdőbényét, Olaszliszkát, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Putnokot, Hétet és Sajónémetit érinti a változás. A Miskolc-Ózd vasútvonalon új menetrend ép életbe, a vonatok az autóbuszhálózat átalakításával szinkronban gyorsított megállási rend szerint fognak közlekedni, 13 perccel gyorsabb menetidővel.
  • Debrecen térségében a Debrecen–Mátészalka vasútvonalon öt perccel csökken a menetidő.  Munkanapokon, esténként egy új járattal több közlekedik a Debrecen–Nagykereki viszonylaton.
  • Budapest és Békéscsaba (Lőkösháza) között minden vonaton, óránként elérhető lesz az InterCity-szolgáltatás, a belföldi vonatok Békés InterCity néven fognak közlekedni. Javul a késő esti eljutási lehetőség Budapest és Békéscsaba között egy új InterCity vonat indításával.
  • Kecskemét elővárosi és városi közlekedésében a vasút szerepe erősödni fog: Kecskemét–Hetényegyháza között munkanapokon kilenc pár vonattal bővül a kínálat.
  • Szeged és Makó között minden nap, minimum 30 percenként indulnak autóbuszok, csúcsidőben rövidül a menetidő, mivel a reggeli és délutáni időszakban az M43-as autópályán is közlekednek autóbuszjáratok a két település között.
  • A Budapest-Tatabánya-Győr vonalon reggelenként új vonatok indításával bővülnek és gyorsulnak az elővárosi eljutások a főváros irányába, illetve egyes vonatok meghosszabbításával javulnak a késő esti eljutási lehetőségek Budapest és Győr között.
  • Kaposvár és a Balaton között új dunántúli kapcsolat létesül: a Győr és Balatonszentgyörgy között kétóránként közlekedő Helikon InterRégió (IR) vonatok meghosszabbított útvonalon, Fonyódon át Kaposvárig közlekednek. Hétvégeken pedig közvetlen járatok indulnak Győr és Pécs között.
  • Zalaegerszeg és Keszthely között hajnaltól késő estig óránként, csúcsidőben 30 percenként közlekednek az autóbuszok, Keszthelyen kétóránként csatlakozást biztosítva a Balatonszentgyörgy és Budapest, köztes órákban pedig a Balatonszentgyörgy és Kaposvár között közlekedő vonatokhoz.
  • A Pécs–Villány–Magyarbóly vasútvonalon új menetrend szerint kétóránként közlekednek vonatok, a korábbinál rövidebb átszállási idővel csatlakozást biztosítva a budapesti InterCity vonatokhoz.
  • Villamosítás, illetve pályafelújítások, helyreállítási munkák miatt továbbra is pótlóbuszok szállítják az utasokat 2021 nyaráig Székesfehérvár és Balatonfüred, késő őszig Debrecen és Balmazújváros, várhatóan a tavasz végéig Somogyszob és Beleg között, májustól augusztusig Püspökladány– Biharkeresztes között.

A kiemelt vasúti menetrendi fejlesztések mellett az autóbuszvonalak jelentős részén, országszerte életbe lépnek kisebb módosítások. A vasúti menetrendek a MÁV-csoport, az autóbuszos menetrendek pedig  a Volánbusz honlapjáról letölthetők.

A jövő évi menetrend több eleme már 2020 őszén életbe lépett. Szeptember végétől több dunántúli vasútvonalon is új menetrendet vezetett be a MÁV-START, így olcsóbb, sűrűbb és utasbarát kínálatot nyújt a Balaton déli partja, Keszthely, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely és Zalaegerszeg felé is. Az érintett nagyvárosokban a Volánbusz a vasúti ütemes menetrendhez autóbuszos csatlakozásokat alakított ki. Október végétől tervezhetőbbé tette a vasúti közlekedést a vasútvállalat Észak-Magyarországon Eger, illetve Sátoraljaújhely és Budapest között, továbbá az Észak-Alföld térségében Püspökladány és Debrecen között is sűrűbbé, ütemesebbé vált a menetrendi kínálat. A budapesti külső körvasúton is új korszak kezdődött, mert teszt jelleggel új, alacsonypadlós, modern motorvonatok közlekednek munkanapokon félóránként Piliscsaba és Rákos, a hétvégi közlekedési rend szerinti napokon óránként Óbuda és Rákos között. A december 13-án életbe lépő fejlesztések az ország szinte minden térségét érintik.

AktuálismenetrendMÁV Zrt.