Idén több mint 131 tonna adomány gyűlt össze az ország legnagyobb jótékonysági akcióján.
23 nap folyamatos működés után szombat délután befejeződött a 15. MikulásGyár, amely november 29. és december 21. között minden nap fogadta a rászorulóknak szánt csomagokat. A záróeseményen Zsolnai Endre a MikulásGyár tulajdonos-főszervezője és Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója közösen zárták be a fő helyszín kapuit. Az ország legnagyobb szabású jótékonysági akciója ezzel azonban nem ért véget. A Magyar Vöröskereszt munkatársai a kezdetek óta koordinálják a beérkező csomagok szétosztását, amelyek most is a szervezet segítségével jutnak el a nélkülöző családokhoz még az ünnepek előtt.
A felajánlásokat három budapesti helyszínen, a Millenáris Park mellett a Lurdy Házban és a József Attila Színházban gyűjtötték, de aki személyesen nem tudta átadni adományát, az országosan a Magyar Posta segítségével juttathatta el. Összesen több mint 131.900 kilogramm adomány halmozódott fel a gyár működésének négy hete alatt, ennek nagy része (41.989 kg) tartósélelmiszer és édesség volt, de szép számmal érkezett játékból és könyvből (34.491 kg), valamint ruhaneműből (27.853 kg) is. A beérkezett felajánlásokat 236 vöröskeresztes munkatárs és csaknem 1058 önkéntes dolgozta fel, akik nem kevesebb, mint 8841 órában teljesítettek szolgálatot. Az adományok kiosztása országosan már december közepe óta zajlik. A humanitárius szervezet munkatársai a csomagok túlnyomó többségét karácsonyig eljuttatják a rászoruló családoknak, gyerekeknek, valamint idős embereknek.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több szervezet és cég is adott át nagyobb mértékű adományt a MikulásGyárnak. Az Alexandra kiadó könyvekkel, míg a Budapesti Rendőr-főkapitányság fél tonnányi csokoládéval járult hozzá az akció sikeres működéséhez, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi minisztérium pedig közösen 140 katonával segítette egy héten keresztül a munkát. A jelentős programok mellett lágotatást tett többek között a belga nagykövet, a Kínai Vöröskereszt és a Német Vöröskereszt is.
A Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei igyekeznek minden karácsonyi kérésnek eleget tenni, ám a nélkülözésben élő családok, gyermekek és idősek támogatása januárban is folytatódik. A MikulásGyár idei tevékenységének befejeződésével az egyéni kéréseket a területileg illetékes szervezetnél lehet leadni.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.