2024.03.29, Péntek
Továbbra is előny a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételi eljárás során

Továbbra is előny a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételi eljárás során

mti

2019.11.14. 13:07

A mostani felsőoktatási eljárás során a komplex középfokú nyelvvizsga után 28 többletpont, a felsőfokú nyelvvizsga után 40 többletpont jár majd.

Hirdetés

A kormány az ITM javaslatára visszavonta, hogy a felsőoktatási tanulmányok megkezdésének feltétele egy középfokú nyelvvizsga legyen 2020-tól. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a kormány ne lenne elkötelezett az idegennyelv-tudás fejlesztése iránt, ez ugyanis nagyban szolgálja a fiatalok versenyképességét.

Azért sem szenvednek hátrányt azok, akik a 2020-as nyelvvizsgát már letették, mert a diplomához továbbra is szükség lesz rá, illetve a felsőfokú tanulmányok alatt is óriási előnyt jelent, hiszen így könnyen megismerhetik a legújabb külföldi kutatási eredményeket, szélesebb körből válogathatnak szakirodalmat, és a nemzetközi tudományos vérkeringésbe akár ösztöndíj-lehetőségek kiaknázásával, akár konferenciákon való részvétellel egyszerűbben bekapcsolódhatnak.

 

A szintén felvételi feltételként előírt egy emelt szintű érettségi továbbra is megmarad. A szabályokat pontosítják, és már az első ilyen vizsgáért jár 50 pluszpont, akkor, ha 45 százalékos eredményt ér el a diák. Emelt szintű érettségi vizsgáért továbbra is maximum 100 többletpontot lehet szerezni.

Két kivétel viszont van: akiknek már van diplomájuk, azoknak nem szükséges emelt szintű érettségit tenniük, a felsőfokú oklevél tulajdonképpen kiváltja azt a másoddiplomás képzésre való jelentkezéskor.
Nem szükséges emelt szintű érettségit tenni azon képzéseknél, amelyeknél a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják. Ez a művészeti képzés valamennyi szakját, a művészetközvetítési képzési terület szakjait, az edző alapszakot és a művészeti osztatlan tanárszakot érinti.

  

Aktuálisfelsőoktatásnyelvvizsga