2024.04.20, Szombat
Új gyártócsarnokból új járművek

Új gyártócsarnokból új járművek

nograd.katasztrofavedelem.hu

2019.10.10. 11:51

Október hetedikén átadták a BM HEROS Zrt. új, nagyjából 1,4 milliárd forintból megépített gyártócsarnokát. A létesítmény egyebek mellett az Országos Mentőszolgálat számára készülő mentőautók gyártására is szolgál – a rendezvényen a mentőszolgálat főigazgatója tizenöt járművet át is vehetett a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárától.

Hirdetés

A HEROS új csarnoka háromezer négyzetméteres, 1,4 milliárd forintból épült fel, és egyszerre tíz nagy és hat közepes méretű jármű szerelhető össze benne. Három beállóhely mindkét irányba rendelkezik kihajtási lehetőséggel, így a járművek át tudnak haladni az üzemen, ami a gyártástechnológiai megoldásokat nagyban segíti. A kilencméteres belmagasságnak köszönhetően az épület teljes hosszában daruzható. A tábornok emlékeztetett arra, hogy az Országos Mentőszolgálat az elmúlt két évben két pályázatot is kiírt mentőautók beszerzésére, a járműpark korszerűsítésére. A pályázatot a BM HEROS Zrt. leányvállalata nyerte meg, ennek eredményeképpen 2017 óta már háromszáztíz új mentőautót szerelt össze, az idei pályázat pedig újabb százhatvan járműről szól, amelyeket – 2020 márciusáig – szintén a BM HEROS Logisztikai Ellátó Központ Kft. szerel össze. A főigazgató bejelentette, hogy a rendezvény keretében tizenöt, Mercedes alvázra épített mentőautót vehet át a mentőszolgálat, egyben részletezte a járművek műszaki jellemzőit, képességeit.
 

 

 

AktuálisNógrád Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóságmentőautó