2024.04.19, Péntek
Újabb nyolcezres csúcsokra indulnak magyar hegymászók
MTI/Mónus Márton

Újabb nyolcezres csúcsokra indulnak magyar hegymászók

mti

2019.08.24. 13:19

Varga Csaba a Dhaulagiri csúcsra készül, míg Lengyel Ferenc a korábban tervezett Sisapangma helyett a Manaszlu meghódítására indul szeptember elején oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül.

Hirdetés

Az eredeti tervek szerint ősszel csak Lengyel Ferenc indult volna nyolcezres expedícióra a csapat tagjai közül, de Varga Csaba a Hidden Peak júliusi megmászása után döntött úgy, hogy még egy hegycsúcs megmászásával próbálkoznak. 

A Nepálban fekvő 8167 méteres Dhaulagiri a világ hetedik legmagasabb hegycsúcsa, amelyet a magyarok közül eddig csak Erőss Zsoltnak (1968-2013) sikerült megmásznia még 2006-ban. Ha sikerrel jár, ez lesz Varga Csaba erdélyi mászó 5. nyolcezrese. 

 

Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere idézi Varga Csabát, aki elmondta: "úgy érzem jól sikerült a felkészülésem, a Hidden Peaket mostoha körülmények között is sikerült megmászni és maradtak tartalékaim".

Az eredeti tervek szerint Lengyel Ferenc a 8027 méteres Sisapangmára indult volna, de a kínai hatóságok őszre senkinek nem adnak mászóengedélyt. A hegymászó ezért úgy döntött, hogy a Manaszlut szeretné meghódítani. A szintén Nepálban található 8156 méter magas csúcs a nyolcadik legmagasabb a világon.

Mindkét hegymászó az elmúlt napokban a Fogarasi-havasokban edzett Romániában.
 

Aktuálishegymászásexpedíció